Kísértetjárás a 300 éves fogadóban… hátborzongató
Furcsa neszek, megmagyarázhatatlan zajok – erre riadtam néhány napja, amikor az éjszakai nyugodt (?) alváshoz készülődtem az ország egyik legszebb városában, egy háromszáz éves épületben…
Az az este elég kísértetiesre sikerült, és nem hiszem, hogy a talán túlságosan is bőséges vacsora okozta volna a tapasztalataimat. Ugyanis nem csak én hallottam, hanem még egy férfi is – talán még tőlem is beszaribb ágy- és élettársam (értsd, ő is abban a kísérteties szobában, abban a kísérteties ablak alatti franciaágyban feküdt, mint én).
Na de hogy mi is történt? Egy hosszú és nehéz hónap után úgy döntöttünk, elmegyünk valahova egy hosszú, nyugodt hétvégére pihenni valahova belföldre. Nem kellett sokáig gondolkodnunk, mire kitaláltuk, hogy legyen az úti cél a festői szépségű, ódon város, Sopron. A pihentető, nyugodt, izgalommentes vakációból minden lett, csak nem pihentető, nyugodt, izgalommentes vakáció.
Mert jó érzékkel egy olyan fogadóban foglaltunk szállást, amelynek épülete „mindössze” háromszáz év. Már amikor beléptünk az ódon házba, és megtudtuk, hogy éjszaka egyedül leszünk, mindenféle recepciós vagy portás nélkül, kicsit megijedtünk. Félelmünk nem volt alaptalan, mint ahogy az bebizonyosodott a második éjszaka. Alváshoz készülődtünk éjfél felé, amikor több helyről nagyon furcsa, megmagyarázhatatlan zajokat kezdtünk hallani. Nem tudtuk meghatározni, hogy honnan jönnek a hangok, de kellően megijedtünk.
Az én édes párom ijedtében nyakáig felhúzta a takarót, és nem volt hajlandó kinézni az ágyunk felett lévő ablakon, mert hogy onnan is jött valamilyen zaj. Így a gyengébbik nemre, vagyis rám hárult a feladat, de én is olyan dobogó szívvel néztem ki, hogy ha ott, akkor valaki szembenéz velem, én biztos szívrohamot kapok.
Nos, nem nézett senki, de akár hiszik, akár nem, én szinte biztos vagyok benne, hogy volt ott akkor valami vagy ha úgy tetszik, valaki. Nemcsak hallottuk, hanem éreztük is a jelenlétét, amely ebben az ódon házban még erősebb volt.
Azóta sokat gondolkodtam azon, vajon ki lehetett az, egy eltévedt, nyugodni nem tudó, bolyongó lélek? Lehetséges… És hogy mi is lett a kísérteties éjszaka vége? Nos, szorosan egymáshoz bújtunk, és próbáltunk tudomást sem venni a hangokról. És végül, nagyon soká elaludtunk. Hogy úgy viselkedtünk, mint a gyerekek? Bizony, úgy. De abban a furcsa pillanatban ez látszott a legjobb megoldásnak.
Hozzászólás zárolva.