Miért kell blöffölnie a Pókerarcnak?

És meg kell vallanom, kissé csalódtam. A kereskedelmi csatorna új műsora, a Pókerarc ugyanis valamiféle televíziósvetélkedő-hibrid lett, ám nem a legsikeresebb. Van egy műveltségi alap, amely egyébként nem rossz, a kérdések sem túl nehezek, sem túl könnyűek, így pont jó a nap során elfáradt tévénézőnek. Persze a közönségnek szóló kérdésről – amelyre ugye emelt díjas telefonhívással lehet válaszolni – amiről megint nem tudunk lefitymálás nélkül szólni, – és az átlagos néző szinte sértődötten veheti tudomásul, hogy már megint azt tudakolják tőle, hogy hány évente rendeznek Magyarországon választásokat.

Ezeket a nevetséges kérdéseket inkább azoknak a játékosoknak kellett volna feltenni, akik bent, a stúdióban mérték össze tudásukat – vagy pontosítsunk: nem tudásukat. Soha nem értettem, hogy az, aki azt sem tudja, hogy mi például Hajdú-Bihar megye székhelye, miért jelentkezik műveltségi vetélkedőre.

Vagy nem is műveltségi vetélkedőről van szó?

A csatorna azt hirdette már hónapokkal a játék megkezdése előtt, hogy itt nemcsak a tudásra, hanem pókerarcra is szükség van. És számomra az egyórás műsorból minden kiderült, csak az nem, hogy mihez is kellene pókerarc. Ugyanis a blöffölés csak ott jön be a képbe, hogy a játékosok minden kör után eldönthetik – tíz másodperc alatt -, hogy kiszállnak-e a játékból és esetleg elviszik a pénzt.

Mert felmérték, hogy szerintük annyira kevés kérdésre tudták a választ, vagy nem, és befejezik a játékot. Ők ugyanis csak a saját válaszaik helyességét látják, a többiekét nem. És ha senki sem száll ki önszántából, akkor az esik ki, aki a legkevesebb jó választ adta.

A vetélkedő ezen a ponton válik leginkább unalmassá. És a szerencsétlen kiesett vagy magától kiszálló szereplővel a színfalak mögött a két játékvezető egyike elbeszélget arról, hogy az helyesen döntött-e?  

És hol is a blöff?