„Miért nőnemű a víz? Te tudod?”

Milyen csodás a magyar nyelv: ha a VÍZ szóból elhagyjuk az utolsó betűt és a másik kettőt átírjuk, máris megkapjuk a NŐ-t. Tagadhatatlan, erős rokonságot mutat e két minőség.

Elég, ha csak arra az apróságra gondolunk, amik voltunk. Miként a kisded is anyukájában-ból teremtődik, ugyanúgy bolygónk is a vízből választódott ki – ha hinni lehet az Ószövetségnek.

De ha hisszük, ha nem, az tény: miként a Föld, úgy az emberi test hetven százaléka is víz. Sőt, fogamzáskor a megtermékenyített petesejt 95 százalékát is víz alkotja.

A víz elringat, befogad és tükröt tart elénk. A víz megtisztít, felfrissít, újjászül. A víz – akár az emberi testet a vér – csermelyként, patakként, folyóként, behálózza az egész Földet. Vízből van az eső, a hó, a jég. A tenger és könny, a pára és a szökőár. A nő ezer arca.

Kevés megnyugtatóbb dolog van a világon, mint behunyt szemmel hallgatni a tenger mormolását. A hullámok meg-megújuló rohamát. A víz eredendően nyugodt. Ha felkavarja a szél, ha tűzzel találkozik, megváltozik természete. Ilyenkor mutatja meg, valójában mire képes. Ezer tonnákat söpör el szempillantás alatt, vagy röpít tovább az útján. De ha csendes is, a szikla és a patak legendás találkozása mutatja, ki az erősebb.

„Cherchez la femme” – keresd a nőt, tartja a francia mondás. Vagyis a világ fontos történéseit jobban megérthetjük, ha – látszólagos – főszereplői, a férfiak életében a háttérbe húzódó nőt is sikerül azonosítanunk.

S hát igen, keresd a vizet: egy jövendölés szerint, amikor eljön az Antikrisztus, már nem lesz iható víz a Földön, csak neki, s ezzel próbálja majd magához édesgetni az embereket.

Fogytán a víz. Az áttetsző, csillogó, hűs, szomjat oltó víz, ami pár száz éve még ott bugyogott kezesen, tisztán, csak le kellett hajolni érte. Bele lehetett nézni, meg lehetett benne mártózni. Ma ezeket vakmerőség megtenni legtöbb vizünknél-folyónknál. Mert a víz azt mutatja, milyenek is vagyunk. Szabályozottak, szennyezettek, fenyegetők.