Nem vagy te túl sok?

Számtalan csatornán, dömpingszerűen áramolnak felénk a hírek, adatok, de biztos-e, hogy tudásunkat gyarapítja mindez, vagy csak agyunkat, idegrendszerünket terheli le elképesztő mértékben? És rendelkezünk-e valójában az életben használható tudással, azaz ismerjük-e a megoldásokat a valóban fontos kérdésekre?

Újságot olvasunk, híreket hallgatunk, megnézzük a legújabb mozifilmet, a Várban az új kiállítást, átrágjuk magunkat egy jó könyvön (kihagyhatatlan bestseller), de nincs megállás, még fel kell hívnunk apukát (biztosan jól van-e?) és színházban sem voltunk már jó ideje. Nem baj, egy klikk és a világhálón rendelünk majd jegyet… Ne legyünk naivak, itt vár csak ránk az érdekességek valódi tárháza, nem is engedne szabadon ez a marasztaló info-csapda, ha nem szólna a mobilunk (vajon ki hív?) amit fel kell vennünk, de rögvest!

Az emberi elmét gyakran hasonlítják egy számítógéphez, ahol a merevlemezen többmilliárdnyi információegység tárolható. Nem újdonság, hogy ma már a tudás és a tanulás jelentik a jövőt, a gazdasági fejlődés motorját, de mi a titka a személyiség fejlődésének? Szerencsére, – bár agyunk valóban rengeteg adatot tud befogadni, de nem váltunk robotokká. Diplomáink száma és általános műveltségünk, tájékozottságunk sem fedi el, hogy érző, szenvedő, logikátlan döntések garmadát meghozó lények vagyunk. Néha azzal is büszkélkedünk, hogy Isten a maga képére teremtett minket, de ez a magasztos kijelentés a mindennapokban sajnos sokszor megkérdőjeleződik. Tudásunk ugyan valóban összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a bolygón bármilyen élőlényé, de ez a természetes kíváncsiság, amivel idáig jutottunk megkopni látszik a bennünket elözönlő adatáradat miatt.

A kíváncsiság a távoli kultúrákban ma sem elítélendő tulajdonság, hanem alapvető motiváció ahhoz, hogy minél többet tudjunk meg a minket körülvevő világról. A különbség csak az, hogy a természeti népek a saját tempójukban ismerik meg a környezetüket, nem egy nyomasztó belső kényszer vagy (a sokat szidott) média ütemezése szerint. 2500 éve Anaxagorász még azt írta: Az élet célja a Nap, a Hold, és az egek tanulmányozása. Afrikai törzsekben, vagy ausztrál őslakosokban még ma is él a vágy, hogy megismerjék a természeti erők, az elemek tulajdonoságait, felfedezzenek ismeretlen összefüggéseket. Szimbólumaik mélyen gyökereznek, számunkra is érthetően egyszerűek, kristálytisztán jelölik az erővonalakat. Náluk a folyó nem csak vízi útvonal, hanem az életadó víz forrása, más értelmezésben az élet és a halál között húzódó választóvonal. A fa az életfát testesíti meg, amely a világ közepén helyezkedik el, és összeköti a két szférát: az eget és a földet. De az állatoknak is megvan a maguk erőképe: a sas és a sólyom a mindent-látás szimbóluma; az oroszlán, a tigris a hatalom, a bátorság és a (néha nyers) természeti erő megtestesítője, a lepke pedig az átalakulás, a halálból való újjászületés képét adja. A természeti népek valódi tudása elmélyültebb, mint a mai városlakóé, aki már a csillagképeket sem ismeri, sőt, lassan már az eget sem látja. A mai átlagember reggel felkel, életét sokszor olyan munkahelyen tölti, amit utál, este eszik, a jobb esetben beszélget a párjával, még elpanaszolja az őt ért sérelmeket, majd irány az ágy.