Nőnapon se fehér ló, se herceg?!
Legtöbbször szerényen, észrevétlenül és fehér ló nélkül jön. Talán ezért nem is figyelünk rá vagy éppen nem becsüljük eléggé, amikor minket választ…
Vannak álmaink a fehér hercegről, már kislány korunk óta. Először csak a külsőségekben vannak elképzeléseink, ahogyan azt a mesékből kiolvassuk.
Választhatjuk a gazdag királyfit, csodás palotával, akiben éppen az a „nyerő”, hogy a legszegényebb lányt találja meg mégis magának, mert a szorgalma, talpraesettsége és hűsége ragadja meg. És ez fordítva is igaz: a királykisasszonynak az a legény kell, aki megdolgozik érte, aki furfangosan, éles eszével állja ki a próbákat.
Persze egyik esetben sem kizáró ok, ha még csinos, illetve jóképű is a kiválasztott.
Még az sem számít, hogy szegény a lány, mint a templom egere, mert a gazdag királyfi mellett úgysem lesz nélkülözés. Ha meg a legkisebb fiú a „csóró”, úgyis megkapja a lány mellé a fele királyságot, és a kincseket…
Nagy baj se így, se úgy nem lesz, és már csak az ásón-kapán múlik, hogy mikor rozsdásodik be a szerelem…
De olyan mesét is hallottam, amikor a herceget nem vetette fel a pénz; nem volt díszes hintója, pompás palotája, mégis őt választotta a leány. Még a próbatételeket is hosszú ideig és gyakran sikertelenül, többszöri neki gyürkőzéssel állta ki. Legtöbbször gyámoltalannak és elesettnek tűnt, ám mégis maga mellett tarthatta a lányt.
Vajon mi volt a titka?
Semmi különös, csak amiről minden fiatal és érett „leány” ma is álmodik:
Az őszinteség és a türelem, még a legnagyobb vészhelyzetekben is. A figyelem, amelyet minden nő egy egész életre szeretne kiharcolni magának. A gyengédség és a becéző szavak, a hétköznapokban és a legintimebb pillanatokban.
Apróságoknak tűnnek, ám nem minden királyfi képes rá…
Mindig nagy pompával és hangos dobszóval várjuk álmaink hercegét.
Ám a legtöbbször nem is fehér lovon érkezik…hanem gyalogosan és mezítláb.
Hozzászólás zárolva.