Facebook hozzászólás
210

Születésnapunkra!

Négy év – mintha csak elröppent volna, egyik napról a másikra. Sokszor észre sem vettük, hogy már egy újabb hét telt el, mert belefeledkeztünk abba, hogy a legérdekesebb, legjobb és leghasznosabb témákat gyűjtsük össze – Önöknek és magunknak.

Igen, magunknak is. Hiszen az Életforma elmúlt négy éve nemcsak annyiból állt, hogy sorra írtuk a cikkeket, amelyeket – szerencsére – olvasók ezrei, sőt tízezrei böngésztek át, hanem abból is, hogy belőlünk, az Életforma újságíróiból más ember lett. Nos, nem igazi pálfordulásra gondolok, de sok minden változtatott minket: legfőképpen mi egymást, az olvasók minket, a sok-sok témáról nem is beszélve, amelyeknek néhány esetben majdhogynem szakértőivé váltunk.

És hogy mit remélünk? Hogy talán egy kicsit Önöket is megváltoztattuk: merthogy van ám nekünk egy ideálképünk. Egy ember, aki boldog, kiegyensúlyozott, egészséges, felelősségteljes és empatikus. Aki tisztában van a céljaival, vagy ha nem, tudja, kihez kell fordulni. Akinek, ha párkapcsolati problémái vannak, kulturált módon meg tudja oldani. Aki talán nem tökéletes szakács, háziasszony (vagy „háziember”), de szereti és élvezi az ünnepeket és a mindennapok örömét is. És aki ideális édesanyja, édesapja gyermekének. Úgy gondolja, elérhetetlen látomás? Nos, mi nem vagyunk ebben olyan biztosak… ha mi nem is vagyunk ilyenek, az elmúlt négy évben megpróbáltunk jobbak lenni, és jobbá tenni…

Megpróbáltuk magunkat, Önöket is rávenni arra, hogy fontos legyen az élet, az egészség. Hogy igenis, el kell mennünk arra a szűrésre, még ha nagyon nincs is időnk. Mert az életünket menti meg. Rákbeteg-szoba nevű rovatunkban hétről hétre olvashattak arról a betegségről, amelytől mindenkit óvnánk: a rákról. És mivel nem vagyunk istenek, csak annyit tehettünk, hogy felhívtuk a figyelmet a tünetekre, a gyógymódokra, más tapasztalataira. És úgy gondoljuk, sikeres volt: ha csak egy olvasónk elment a szűrésre, már megmentettünk egy életet…

Megpróbáltuk megmutatni magunknak és Önöknek, hogy mi az igazi szerelem, szeretet, és talán arra a nagy kérdésre is megpróbáltunk választ kapni, hogy mi a titka a jó párkapcsolatnak, családi életnek, emberi érzelmi szálaknak. Akinek bánata volt, talán néha megnyugvást nyújtott egy-egy emberi történet, vagy néhány tanács, amely ha végleg nem is oldotta meg a problémát, talán valamicskét segített.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

1 / 3 462

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!