Facebook hozzászólás
28

Három lépés a fizetésemelés felé, és három hiba, amit jobb elkerülni

A fizetésemeléssel kapcsolatos kérést sokszor kellemetlennek érzi a munkavállaló. De itt az ideje tudatosítani: semmi kivetnivaló nincs abban, ha valaki tudatában van a szakmai értékének, és jelzi, hogy anyagilag vagy pozícióját tekintve nem a megfelelő polcra helyezik. Hogyan tudjuk jól közvetíteni ezt a kérést, és mi az, amit mindenképp érdemes elkerülni, ha rászánjuk magunkat, és jelezzük a céljainkat?

Honnan tudhatjuk, hogy ideje lépni?

Hazánkban a fizetésemelés-kérdés nehéz téma, ennek oka pedig, hogy generációk sora szocializálódott azzal a jelmondattal: „légy hálás a munkádért”. Ebből kiindulva azonban érdemes megfordítani a nézőpontot, és feltenni a kérdést: milyen értéket adunk mi a cégnek, és mi a szükséges számunkra? Nézzük, mit érdemes végiggondolni elsőként:

  • Karriertervek, karrierfejlődés: Tudunk e haladni a megfelelő ütemben a kijelölt úton, vagy megtorpantunk?
  • Új készségek, képességek: Mi az, amiben szeretnénk fejlődni, illetve kapunk-e ehhez megfelelő segítséget a jelenlegi helyen – például a képzések, tanulmányok támogatásával?
  • Anyagi megbecsültség: Megfelelő számunkra a fizetésünk? Ne szégyelljük, hogy az anyagiak is motivációt jelentenek a munkavégzésben.

Három lépés a fizetésemelés felé

Akkor tudunk megfelelő magabiztossággal odaállni a vezetőink elé, ha magunk is biztosak lehetünk abban: megalapozottak az igényeink. Éppen ezért fontos az előzetes tájékozódás, de az is, milyen módon közöljük kérésünket. Nézzük, mely három tényező jelent lényeges kapaszkodót, ha fizetésemelést kérünk.

Tájékozódás a munkaerőpiacon

Első lépésként szerezzünk információt általánosságban a szakmánk, pozíciónk értékéről. Tehát mérjük fel, milyen fizetésért végeznek hasonló munkát más cégeknél, az egyező profilú munkahelyeken, milyen lépésekből épül fel a ranglétra. Vajon nagyobb teret kaphatnánk máshol az előrelépésre? A szakmai fejlődéssel kéz a kézben járna az anyagi megbecsülés?

Fontos tisztában lenni a tágabb környezet lehetőségeivel: ha ugyanis bővebb a kínálat, az megfelelő érv lehet a saját vezetőink előtt. Akár álláskereső oldalakra is regisztrálhatunk, így egyszerűbben és rendszerben látva szembesülhetünk vele, mi a reális bérigény adott munkakör kapcsán.

Saját értékeink meghatározása

A pozíciónk piaci felmérése egy szelete csupán a megalapozott érveknek. A személyes képességeink, értékeink megfogalmazása ugyanolyan fontos része a folyamatnak. Sokat segíthet, ha belehelyezkedünk egy álláskereső helyzetébe: készítsük el az önéletrajzunkat, vegyük objektíven sorra a kompetenciáinkat.

A CVapp önéletrajzkészítő számos tippet, sablont kínál, amelyek segítségével rendszerbe foglalva látjuk, milyen helyzetből indulnánk aktuálisan a piacon. Akár adott munkakörre szűrve is kereshetünk sablonokat, így kiemelten látjuk, mely jellemzők a legfontosabbak adott pozícióban, hol tartunk ehhez képest jelenleg, illetve mit érhet saját szakmai tapasztalatunk. Ha racionális kérdések mentén haladva – az érzelmi tényezőket kizárva – tekintjük át a szakmai múltunkat, az erős érvekkel szolgálhat a vezetőinkkel zajló párbeszéd során.

Hatékony kommunikáció

Amennyiben megfogalmaztuk, mit mondunk és mire alapozzuk a kérést, a következő lépés, hogyan kommunikálunk. A beszélgetést érdemes őszinte, de diplomatikus légkörben megejteni: azaz nem sértődve, dühösen közölni a mondanivalónkat. Minél kevesebb érzelemmel dolgozzunk! Tényekre alapozva fogalmazzuk meg a kérésünket: teljesítményünkre, szakmai sikereinkre és piaci értékeinkre támaszkodjunk. Adjunk időt és teret a gondolkodásra, valamint a válaszadásra.

Három hiba, amit mindenképp kerüljünk

Ha figyelmet fordítunk arra, melyek a jó lépések, azt is gondoljuk végig, milyen magatartást, reakciót érdemes kerülni a megbeszélés során, ha sikerre szeretnénk vinni az ügyünket. Nézzük, mi az, amit soha ne tegyünk, amikor a fizetésemelés a cél.

Ne emeljük személyes kérdéssé a folyamatot!

A munkáltatónkat nem azzal fogjuk meggyőzni, ha a magánéletünkből sorolunk momentumokat, mint emelkedő törlesztőrészlet, tandíj vagy lakbér. Sajnálattal nem fogunk hosszú távon előre jutni, éppen ezért szorítkozzunk a szakmai érvekre.

Ne érkezzünk felkészületlenül!

Ha nem megfelelő módon mutatjuk be saját értékeinket, ne csodálkozzunk azon, hogy felettesünk sem látja át, milyen nagy szerepünk van a cég működésében. Mivel mi kezdeményezzük a beszélgetést, lehetőségünk van készülni, ezért ne vegyük félvállról a feladatot.

Ne mondjunk ki semmit hirtelen indulatból!

Ha megfelelően felépített szakmai érvekkel érkezünk is, természetesen a fizetésemelés lehet számunkra érzelmi kérdés, amelybe nehéz nem bevonódni az emóciók szintjén. Mégis, ne reagáljunk hirtelen, csak az aktuális érzelmekre alapozva: igyekezzünk nagy levegőt venni és tízig számolni minden heves reakció helyett.

Tegyünk meg mindent, de tudjunk továbblépni, ha kell

Ha a jól felépített érvelésre, illetve a diplomatikus, de határozott fellépésre ügyelünk, nagy eséllyel elérhetjük a célt, legyen ez azonnali fizetésemelés, előléptetés, vagy egy meghatározott időpontra tett ígéret. Amennyiben pedig nem tudunk hatást gyakorolni a felsoroltak segítségével sem, legalább biztosak lehetünk abban: itt az ideje a váltásnak. Tartsuk észben a CVapp önéletrajzkészítőt a megbeszélés lezárultáig, hiszen az előzőleg rendszerezett kompetenciáink nem vesznek kárba: az alkalmazás segítségével tovább folytathatjuk az önéletrajzunk, valamint a motivációs leveleink tökéletesítését.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

Egyéb

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!