Értékálló festményt nem csak nagyon drágán lehet vásárolni

A pandémia miatt egyre többen keresnek új befektetési formákat, a festmények, a különböző régiségek pedig jól tartják az értékűket, sőt folyamatos áremelkedésben vannak, ezért aki pénzt akar befektetni, annak érdemes ezt a a a formát választania – állítja Barabás Géza festményszakértő.

Szerinte a megtakarított pénzünkből részvényeket venni, bankbetétbe fektetni, nem feltétlenül jó megoldás. Mint mondja, a kisbefektetők például vagyonuk nagy részét elvesztették az 1998-as tavaszi és őszi nagy tőzsdei árzuhanások, vagy a 2008-as gazdasági válság idején.

Biztonságos öngondoskodás

„Véleményem szerint a kisbefektetőknek célszerűbb értékálló festményekbe, műtárgyakba, ingatlanokba, azaz termőföldbe, erdőbe, vagy kiadható lakásba fektetni, ami nem függ a nagybefektetők befolyásától, vagy olyan eseményektől, amikre nincs semmilyen ráhatásunk. Az ingatlanok, a műtárgyak a festmények hosszú távon értékállóak, jó értékhozam növelő befektetések” – állítja.

Barabás szerint, akik valamilyen témában gyűjtenek, legyen az festmény, arany-, ezüsttárgy, értékes porcelán, bélyeg, vagy kitüntetés, biztosan nem tartják rossz helyen a pénzüket.

„Ez akár öngondoskodásnak is jó lehet, a közgazdászok már régóta hangoztatják, hogy idősebb korunkra szükség van a megtakarításokra, mert a nyugdíj nem lesz elegendő a gondtalan megélhetésünkre. Ezeket a tárgyakat pedig – amellett, hogy díszítik az otthonukat – idővel jó haszonnal lehet majd eladni, könnyen mobilizálhatóak. Sok embernek van pár százezer forintja befektetésre várva, de kinek van az otthonában Mácsai István, Kárpáthy Jenő vagy Pap Emil festménye a falon?” – teszi fel a kérdést Barabás Géza, aki maga is gyűjti a különböző festményeket.

„Leginkább a budapesti városképeket szeretem, de mint a Balaton és a Duna-kanyar szerelmese, ezeket a tájképeket is szívesen gyűjtöm. A vidéki életképek kedvenc témáim közé tartozik, akárcsak a színes csendéletek. Ezek mellett a XIX. századi akadémista, romantikus festményeket, a századfordulós szecessziós alkotásokat, a két világháború közötti „műcsarnoki” festészetet is szeretem.” – mondja.

Ez utóbbiak onnan kapták az elnevezésüket, hogy évenként a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban megrendezett kiállítások rendszeresen kiállító művészei voltak. Ezek a festmények a külföldi kereskedők felvásárlásai miatt egyre fogynak, de még mindig jelentősen alul árazottak, így befektetésként kiemelten érdekesek. Ugyancsak ebbe a kategóriába tartoznak a háború utáni évtizedek „Képcsarnok Vállalat” által az 1950-es és az 1980-es évek között forgalmazott jobb színvonalú művészeti alkotások.