A 20. századi kínai festőgéniusz kiállítása hazánkban
A Kínában született, majd Franciaországban letelepedett T’ang Haywen (1927-1991) most bemutatott alkotásai javarészt tusfestmények, melyek témája és technikája egyaránt merít a kínai Chan (Zen) festészet, a remetefestők és a taoizmus hagyományaiból. Meditatív, a modern nyugati festészeti irányzatokkal számos ponton érintkező művészete különleges példája Kelet és Nyugat egymásra találásának.
Az élete és a festészet teljesen egymásba mosódott. Minden nap öt-hat órán át dolgozott, s hatalmas életművet hagyott hátra. Festészete néma vers.
A csaknem 40 darab, 70 x 100 cm-es festményt a franciaországi Musée des Beaux-Arts, Chambéry és Évian városa kölcsönzi, a művész szellemi hagyatékát ápoló franciaországi társaság, az Association des Amies de T’ang Haywen közreműködésével.
A kiállítás időtartama: 2007. március 15 – június 10.
Helyszíne: Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum, 1062 Budapest, Andrássy út 103.
A kiállítás kurátora: dr. Fajcsák Györgyi
Honnan jött, és hova jutott?
Eredeti nevén Zeng Tianfu-ként, 1927-ben született a Fujian tartománybeli Amoyban (ma Xiamen), jómódú kereskedőcsaládban. Választott művészneve: Haywen, melyben a hai írásjegy jelentése tenger, a wen írásjegyé pedig műveltség.
A vietnámi évtized után T’ang Haywen 1948-ban érkezett Párizsba, ahol keleti nyelvi kurzusokat és irodalmat hallgatott, s a Párizsi Egyetemen francia civilizációból szerzett kitüntetéses diplomát. 1950-től festészetet is tanult az Académie de la Grande Chaumiere-ben, s ideje javát múzeum- és galérialátogatással töltötte.
Később sokat és szívesen utazott. Bejárta Európát, megfordult Amerikában, Indiában, Hawaii-on és Japánban is – élete szinte vég nélküli utazás volt.
A művészet nem életpálya, hanem életmód
Első festőleckéit nagyapjától kapta. A saigoni diákévek idején készültek első, kisebb ceruza vázlatai és portréi. Párizsban olajképeket – portrékat, életképeket, tájképeket és csendéleteket – festett. Kalligráfián iskolázott keze és kiváló megfigyelő képessége szinte predesztinálta a tusfestészetre, miközben gyorsan elsajátította a nyugati festészet kompozíciós elveit is. Nyugati iskolázottsága ellenére már korai képein megjelent a kínai festészetre jellemző térképzés, a tágasság mesteri érzékeltetése. Tusképeket és olajfestményeket egyaránt készített.
Az 1960-as években fedezte fel újra kínai gyökereit: rendszeresen forgatta Shitao (17-18. századi kínai festő) munkáit, melyben saját felfogásával rokon esztétikai és filozófiai kapcsolódást talált. Fokozatosan visszatért a hagyományos kínai festészeti technikához. Monokróm tusképeket kezdett festeni, de nem adta fel teljesen a színek használatát sem. A kínai festészet absztrakt, hígított tusfelületeit szívesen elegyítette a Nyugat élesebb, világítóbb és líraibb kifejezésmódjával.
Hozzászólás zárolva.