A „baromi módra” szeretkezés

Pedig így igaz. Hacsak nem akartak szembeszegülni az egyház megkérdőjelezhetetlen tételeivel, meglehetősen egyhangú éjszakák elé néztek eleink…

Merthogy a "Ne paráználkodj!" parancsa nem csak annyit jelentett, hogy a felebarátaink feleségére nem illik, nem illett szemet vetni, vagy hogy a lányoknak meg kellett őrizniük tisztaságukat az esküvőig.

Hanem bizony a "pajzán gondolatok" éppúgy bűnek számítottak, mint a hiányos öltözet, a kacér tánc, a szemezés… vagy éppen a "baromi módra" szeretkezés.

Márpedig – a középkori vallásmagyarázatok szerint – minden pozíció állatiasnak, "baromi"-nak számított, melyben a felek nem néztek arccal egymás felé.

Gondoljunk bele abba, hogy az ember mennyi területen igyekezett magát elhatárolni az állati eredettől: a főzésnek, étkezésnek milyen finoman kifejlett kultúrája van, melyet rendesen élesen szembeállítunk az állatias táplálkozással. És ott van az öltözködés, a ruhák kultúrája, ami szintén elhatárol.

De mármost hogyan határolja el magát az emberi nem az állatoktól, mikor se ruha, se semmi nem fedi, s az egyik legősibb ösztönének enged? Hát, szabályokkal. Arra az intimitásra, hogy ne csak a szerető testek, de a szeretők tekintete is összekapcsolódjon, csak az ember képes.

S ha hiszik, ha nem, ez a parancsolat Decsi Gáspár református lelkész tollából ugyanúgy kiserkent, mint a legendásan katolikus vallású, bár világi író Werbőczyéből. A keresztény kultúra része ez is, ha nem is a leggyakrabban hangoztatott…

Persze, rögtön felmerül bennünk, hogy ugyan ki ellenőrizhette, mit tesznek a népek behúzott függönynél az éjjel? Igaz, senki, de hozzá kell tenni, hogy amit a Szentírás vagy magyarázói az egyedül helyes útnak tartottak, azt nemigen kérdőjelezte meg a 19. századig senki sem.

Ehhez adalékul érdekes abba is belegondolni, hogy miért lett a póz neve az, ami. Állítólag ugyanis a déltengeri bennszülöttektől ered ez az elnevezés, akiknek furcsa és szokatlan volt, hogy az európai misszionáriusok csak arccal így "vegyültek szerelembe".