Facebook hozzászólás
167

A bio is ártalmas a klímára?

Több üvegházhatású gáz kerül a légkörbe a bioboltok vásárlói, mint a hagyományos szupermarketek vásárlóközönsége miatt – mutatta aki egy német felmérés.

Több üvegházgázt termelnek a bio szerelmesei – Kép: SXC

A giesseni Justus Liebig egyetem kutatásában azt vizsgálták, hogy – szén-dioxidban számolva – mennyi üvegházhatású gáz kerül a légkörbe egy-egy kilogramm biotermék, illetve nem bio termelési módszerrel előállított termék megvásárlása céljából megtett út során. Ez az úgynevezett fogyasztói szén-dioxid lábnyom a Hessen tartományi városban a bioboltok vásárlóinak körében 1000 gramm szén-dioxidot jelent, a helyi szupermarketek vásárlói körében pedig 124 grammot.

A több mint nyolcszoros különbséget részben magyarázza, hogy Giessen egyetemváros, lakóinak nagy része gyalog vagy biciklivel közlekedő diák. Ugyanakkor a bioboltokban vásárló fogyasztók szén-dioxid-lábnyoma a szupermarketek vásárlóira országosan jellemző 300 grammos értéket is jóval meghaladja.

A kutatók szerint az 1000 és a 300 gramm közötti több mint háromszoros különbség magyarázata az, hogy a hagyományos üzletek hálózata sokkal sűrűbb, mint a bioboltoké, ezért utóbbiak vásárlói jóval többet utaznak. Ráadásul a bioboltokban vásárlók jellemzően kevesebb terméket vesznek, mint a szupermarketek vevői.

Nem használ a környezetnek, aki a környezetbarát termékek miatt sok-sok kilométert autózik, hogy elérjen a városi biobolthoz vagy a vidéki biotermelőhöz – idézte az egyetem közleménye Elmar Schlich kutatásvezetőt, aki hangsúlyozta: a biotermékek piacán sürgető feladat egy hatékonyabb, és nemcsak az üzletekig, hanem a fogyasztók lakhelyéig tekintő logisztikai rendszer kialakítása.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!