Facebook hozzászólás
299

A csönd némává tesz

Egy hazai legenda szerint valamikor az 1700-as évek közepén egy horgász talált egy kisfiút a Király-tónál. A gyerek nyolcéves lehetett, nem beszélt, és nagyon otthonosan mozgott a vadonban. A monda úgy tartja, hogy még csecsemőkorában rabolta el őt egy medve, amely azonban nem ölte meg. A fiú az erdőben nőtt fel.

Emberrel nem találkozott, az első férfi, akit látott, az őt megtaláló horgász volt, aki a nyolcéves kisfiút bevitte a városba, ahol megkeresztelték, és a gondjaikba fogadták. Hat évig élt a közösségben, de beszélni soha nem tanult meg, ahogy igazán főtt ételt sem szeretett enni, és ágyban sem szeretett aludni. Egy nap beleugrott a Rábába, felúszott az egyik mellékfolyóig, és örökre eltűnt.

A történet nagyon regényes, nem véletlen, hogy Jókai Mór is feldolgozta. Lehet, hogy az egész valóban csak egy városi legenda, de a tudományos világ tényleg fel tud mutatni több száz olyan esetet, amelyben gyerekek évekig élnek egyedül a vadonban vagy rabságban, nem érintkeznek emberekkel, így soha nem tanulnak meg beszélni, és azt sem értik meg, amit nekik mondanak.

A leghíresebb megnémult kislány Genie volt, aki ugyan szüleivel élt, de apja rabságban tartotta, nem engedte neki, hogy beszéljen, sőt meg is büntette érte. A gyermek tizenhárom évig élt így, miközben teljesen leromlott az állapota, nem tudott sem enni, sem járni, és szobatiszta sem volt. Persze beszélni sem tudott. Anyja végül megszökött vele, és szakemberek vették gondozásukba Genie-t, aki nagy nehézségek árán meg tudott tanulni száz szót, ám teljes mondatokat sohasem tudott formálni.

Hogy megértsük, mennyire lemaradt a fejlődésben a kislány, tudnunk kell, hogy ilyen teljesítményre egy-kétéves korukban képesek a gyerekek, háromévesen már három-négy szóból álló mondatokat is tudnak alkotni, hatévesen pedig már szerkezetileg bonyolultakat is.

A gyerekek beszédfejlődésében a két-három hónapos korral kezdődik az a szenzitív szakasz, amely rendkívül fontos annak érdekében, hogy valóban megtanuljon beszélni, megtanulja anyanyelvét, és megtanulja megérteni azt, amit mondanak neki. Ekkor a csecsemő a világ összes hangját ki tudja még ejteni, vagyis képes arra, amire mi már nem – bármilyen nyelvet igazán tökéletesen megtanulni. Azonban ekkor a szülők szerepe is megnő, ha nem gügyögnek vissza neki, akkor pár hónapon belül a kicsi nem fog már próbálkozni.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!