„A csöndes Léva holdas udvarában” (12. rész)
Egy hónapi lévai tartózkodás után összeroppant. Rátört az ideges nyugtalanság. Öngyötrő látomásai lesznek, a haláláról vizionál.
Így írta meg a történteket kedves tanárának, Négyesy László professzornak két héttel az esemény után: „Úgy éreztem, megfojt e kulturálatlan, szűk, ódon levegő, e kicsinyes környezet, s kétségbeesetten, földúlt idegekkel, sötét szándékkal menekültem. De édes Anyámra gondoltam, és ez megtartott az életnek.”
Egy másik vallomása a Rozsnyay Kálmánnak írt levél (1907. október 18.) szerint: „Élek, barátom, kedves, derék barátom, és … és ha az élet ér valamit, hát köszönöm, hogy élek. Igen bizony, nem is olyan régen – csak neked írom ezt meg egészen őszintén, neked, aki nem kételkedtél bennem! – az élet, melyet Ady úr nagy É-vel ír, előttem annyi volt, mint a semmi, hitvány különc, amelynek csak terhét éreztem és csak egy vágy volt: eldobni! Hitem egészen megrendült magamban, érted-e kedves barátom, magamban, tehetségemben, létjogosultságomban, erőmben, akaratomban. (…) Rettentő csüggedés, bénaság szállott meg, didergett a lelkem, egész valóm kifordult sarkaiból, nem találtam sehol semmit, senkit. A magány úgy borult rám, mint az őrültre a kényszerzubbony… Elég, elég, ha tovább írom ezt, újra elővesz, kilel a rémület, a Horla. Édesanyám képe megtartott az életnek.”
Az otthoni légkör jót tett neki. 1907. októberében egyik barátjának, Rozsnyay Kálmánnak már így írt: „Író akarok lenni (…) Színház, művészet, irodalmi élet: ez kell nekem, város, mert megfulladok.” Babits Mihálynak szóló levelében 1907. október 13-án már a visszatekintő-értékelő magatatás figyelhető meg: „A …. post tot discrimina et catastrpohas rerum, itthon vagyok azzal a bizonyos súlyos idegalgiával és maupassanti la horlaik után – még mindig élek, sőt akarok is már.”
Folytatjuk.
Részlet Pató Erika A „meghívott halál” Juhász Gyula életében és költészetében című szakdolgozatából.
Hozzászólás zárolva.