Facebook hozzászólás
2 376

ÉRINTETTEK BESZÉLNEK

A határzárnak nincsenek nyertesei, csak vesztesei

Van, aki az esküvőjét bukta el, más a munkáját és olyan is akad, aki a szerelmét nem látogathatja meg. Egyet biztosan kimondhatunk, a határzárnak nincsenek nyertesei, csak vesztesei.

 

Kékbe öltözött a főváros Fotó: Power of live events
Kékbe öltözött a főváros Fotó: Power of live events

 

Ugyancsak  nagy menet van ilyentájt a rendezvényszervezésben is, hiszen a nyáron kicsit széthullott kollégákat csapatépítőkre viszik, konferenciákat tartanak, partnertalálkozókat szerveznek. Noha ennek – egyelőre – elvi akadálya nincs, mégis sorra mondják vissza a cégek ezeket az eseményeket arra való hivatkozással, hogy a külföldi munkatársak nem tudnak részt venni ezeken, vagy csak azért, mert az állandóan sulykolt számok hatására féltik a dolgozóikat, illetve egy esetleges leállást se akarnak kockáztatni. Pedig nagyszerű fertőtlenítő eljárásokat ismerünk, amelyek nem is ózonnal tisztítják a levegőt, mégis képesek a vírusok száz  százalékát elpusztítani, így maszkok nélkül tudjuk élvezhetővé  tenni a fenti rendezvények bármelyikét. Az ételeket is lehet biztonságosan kínálni, vagyis minden higiéniai protokoll maximálisan betartható úgy, hogy közben a vendégek jól érzik magukat. Igaz, ennek van egy költségvonzata, de egy magára valamit is adó cégnél nem lehet probléma. Persze a céges partyk csak egy részét adják a rendezvényszervezésnek, ismeretes, hogy elvérzett az egész fesztiválipar, a művészeti vásárok és sok minden más is. Mi a megoldás? Az államnak meg kell támogatnia ezt a szektort, nagyon komoly pénzekkel, hiszen nagyjából 400 ezer emberről beszélünk! Plusz az ő családjaikról, egy életszínvonalról, és nem utolsó sorban egy országimázsról, amelynek elsődleges megjelenítői a turisztikában dolgozók.  És még egy, amit kevesen vállalnak, de én kimondom: meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal! Minden higiénés szabályt betartva, de mindent megnyitva.
A lezárások, bezárások ugyanis olyan mélyre viszik a gazdaságot, ahonnan már nem lehet majd visszajönni.”

 

Az idegenvezetők se kapnak támogatást

Csala Natália Fotó: saját
Csala Natália Fotó: saját

Csala Natália hosszú évek óta idegenvezetőként dolgozik – de valójában ez egy ideje csak múlt- vagy feltételes módban igaz rá.
„Március óta nem tudom végezni a munkámat. Mivel én olaszul beszélő idegenvezető vagyok először azt érzékeltem, hogy ide nem jönnek olasz csoportok; aztán pedig azt, hogy sorban mondták vissza, az utazási irodáknál az olaszországi utazásokat a magyar vendégek. De mert hittem abban, hogy ez csak átmeneti leállás lesz, nem szüneteltettem a vállalkozásomat, illetve bíztam abban, hogy az állam valamilyen módon segíti a mi szakmánkat is, ahogyan egyes szegmensekkel megtette. Két hónap után be kellett látnom, hogy amire várok, vagyis, hogy mentességet kapunk, nem fog bekövetkezni, ezért aztán megléptem a szüneteltetést, de ez ugye azzal jár, hogy egészségügyi járulékot fizetni kell. És nekem semmilyen bevételem nem volt. Elindítottam hát az álláskeresési járulék kérelmezését, de május óta semmi se történt. Mindössze a kerülettől kaptam egyfajta segélyt, egyszer 50 ezer, majd 15 ezer forintot. Többször is próbáltuk felhívni magunkra a kormány figyelmét.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!