A húsvét rejtelmei… érdekességek, amiket nem tudtunk!
Úgy tűnik, a városokból végleg kiszökött a húsvét. Oda az a szép tavaszi délelőtt, amikor pontosan egy éve nem látott távoli rokonok, régi iskolatársak, sokadik szomszédok hosszú sora vette birtokába a lakást, hogy „…el ne hervadjon…” kiáltással boldogítsa a teljes női nemet.
Sokáig senki sem maradt, hosszú volt a lista, de ilyenkor lehetett megbeszélni boldoggal és boldogtalannal az elmúlt év eseményeit: halálesetet és születést, házasságot vagy válást, diplomát és cserbenhagyásos gázolást, persze csakis címszavakban.
És persze jöttek a gyerekek, sokszor csapatostul, hogy némi kölnispricc fejében rutinosan begyűjtsék a tojást, édességet, aprót vagy kisebb címletű papírpénzt. Ennek befellegzett. Egyre több ajtó, kapu marad zárva húsvéthétfőn. Ezért nem is értjük, hová tűnik el a boltok polcairól az a temérdek csokinyúl, -tojás, -csirke és határtalan fantáziára valló egyéb nyalánkság – mert az biztos, hogy március végére nyomuk sem marad.
A húsvétról festett pesszimista képet némileg csak falusi ismerőseink árnyalják. Kisebb közösségben azért összetartóbbak az emberek, szorosabbak a családi kötelékek, az év többi napján is sűrűbben látogatják egymást, gyakrabban váltanak pár barátságos szót. Miért pont a húsvét adta alkalmat hagynák ki? – mondják.
"Visszafordulva Isten felé közeledünk"
Persze, mielőtt végleg temetnénk a húsvétot, kizárólag a locsolós romantika eltűntén keseregve, végiggondolhatjuk, hogy a megkopott felszín alatt élő-e még az eredeti tartalom. Végül is: a húsvét a kereszténység legfőbb ünnepe.
"A szent negyven nap alatt lelki megújulással készülünk, katolikus egyházunk legnagyobb ünnepére várakozva. Ez az az időszak, amikor lelkileg lecsendesedünk, önmagunkon gondolkodunk és változtatunk életünkön. A nagyböjti időszakban Isten szava az Isten közelségéről beszél nekünk, de valójában el is vezet hozzá. A megtérésre szólít fel – tanítja Bize Norbert szádalmási plébános. – De mit is jelent a megtérés? Mindennapi utunkat – ami lépésről lépésre eltávolított Istentől – félbeszakítjuk, megállunk, és visszafordulva Isten felé közeledünk. Ez egy út, amelylyel lerövidül a távolság köztünk és az Isten között, hogy eggyé válhassunk Vele. Erről szól ez az időszak. A liturgikus szín a bűnbánat színe, a lila; ilyenkor templomaink oltárai dísztelenek; az orgonák is halkabban, szomorkásabban szólnak, a szentbeszédek is lelkigyakorlat-szerűek, hosszabbak, hogy átérezzük az előkészület mélyenszántó tartalmát, lényegét. Az ünnep csak akkor válhat igazán gyümölcsözővé lelkileg számunkra, ha előtte az előkészület is felelősségteljes nyitottsággal, odafigyeléssel történik. Itt is élnek olyan emberek, akiket ez hidegen hagy, de idővel mindenki rádöbbenhet értelmével arra, hogy a léleknek szüksége van új erő gyűjtésére, töltődésre ahhoz, hogy adni tudjunk szeretetet, nyugalmat és békességet magunkból másoknak. Vitatkozni ezzel a véleménnyel lehet, de ha valaki egyszer ezt megéli életében, vagy lelki hátterét megtapasztalja, az bizonyára egyetért majd velem."
Hozzászólás zárolva.