A jó tanár mítosza

A jó tanár általában nyugodt, kiegyensúlyozott, és nem lehet kihozni a sodrából. Nem az érzelmei irányítják, hangulata, pedig nem ingadozik. Egy jó tanárnak soha nem szabad kimutatnia az érzelmeit, soha nem elfogult, és nincsenek előítéletei. A legtöbb tanár elköveti azt a hibát, hogy különbséget tesz a diákok között. Kiválaszt magának egy kedvencet, és egy fekete bárányt. Ezt egy jó tanár soha nem teszi, nem részrehajló, egyformán elfogad mindenkit.

A jó tanár tehát hiteles ember, aki tisztában van korlátaival, nem frusztrálódik az elvárásoktól, felméri képességeit, becsületes és őszinte magához és másokhoz, kellő önismerettel rendelkezik, érzelmeivel kapcsolatban nyitott, és vállalja a fejlődés kockázatát.

A jó tanár lehet szigorú, de csak ha magához is az, és lehet engedékeny, ha az a diák fejlődését szolgálja. Lehet tekintélye, de az ne a hatalmából, hanem szakértelméből, példaadó önfegyelméből fakadjon. Legyen következetes, másként büntetései és jutalmazásai hatástalanok, célt téveszthetnek. Emberi mivoltából fakadóan lehet időnként következetlen, hiszen jogában áll elfáradni, hibázni. A jó tanár lehet komoly, ha ez nem szerep és nem álarc. Legyen távolságtartó, hogy megőrizze identitását és egyéniségét, de ne távolodjon el a diáktól annyira, hogy a diák ne láthassa a példát.

Ilyen tulajdonságokkal felruházott tanár olyan ritka, mint a fehér holló. De akad néhány az egyetemeken vagy bármilyen közép-vagy általános iskolában. A jó tanárt meg kell becsülni, és figyelni, hogy minél többet tudjunk tanulni tőle. Az olyan hataloméhes tanárokat, akikkel nekem is volt szerencsém találkozni ebben a félévben csak túl kell élni. Mert a felsőoktatásra panaszkodó szavaink csupán üres fülekre találnak.

Dén Anita