A kékharisnyák útja
Régen a férfiak privilégiuma volt a tanulás. Később a tehetősebb családok leánygyermekei is tanulhattak. Ma már bárki járhat egyetemre, főiskolára, ha teljesíti a követelményeket, és fedezni tudja a tanulás költségeit. A régi helyzet a visszájára fordult, s ma már több a nő az felsőoktatásban, mint a férfi.
A nők 1895-ben nyertek Magyarországon először bebocsáttatást az egyetemekre, de csak a munkaerőpiacon kevésbé értékesnek minősített orvosi és bölcsészettudományi karokra juthattak be. A századfordulón a népesség egészén belül hiába volt a nők iskoláztatása nagyságrendileg kisebb, a felsőoktatásba a nők nagyobb előzetes tőkével érkeztek (nyelvtudás, sport), és ott végig jobb teljesítményt értek el, mint a férfihallgatók.
Gazdag anyanyelvünk külön szót is alkotott a férfiak számára fenntartott tudásra ácsingózó nőknek: ez a „kékharisnya”, amely kifejezés a mai köznyelvben is leginkább a szőrös lábú feministákra utal, akiknek nincs sok esélyük a férjhezmenetelre.
A kékharisnyák azonban nemigen nyugodtak. Ahol lehetett, kihasználták annak a lehetőségét, hogy a férfiak éppen fontosabb dologgal, főleg háborúskodással vannak elfoglalva, és kitöltötték az így keletkezett űrt az egyetemi karokon. Sőt 1918 őszén elérték az egyetemi felvételükre vonatkozó korlátozások eltörlését. Ez azonban nem sokáig tartott, a Tanácsköztársaság bukását követően a különböző egyetemek a korábbinál is szigorúbb szabályozásokat vezetek be: nemcsak a zsidókra, hanem a nőkre is vonatkozott a numerus clausus, a „zárt szám”. Sőt a budapesti orvostudományi egyetem határozatba hozta a „numerus nullust”. Gyakorlatilag kizárta a nők felvételét. 1925-re a nőhallgatók száma a tíz évvel korábbi majd 1600-ról 11-re csökkent. A jogi karon rendes hallgatóként egészen 1946-ig nem készülhettek jogásznak. Így a nők ki voltak zárva mindazon politikai, hatalmi adminisztratív pályáról, bíróság, ügyészség, minisztériumi pozíciók, amelyek jogi végzettséghez voltak kötve. A lányok magasabb tandíjat fizettek, s ritkábban részesültek ösztöndíjban. A diploma így sok esetben a gazdag vagy jómódú családba született ambiciózusabb hölgyek privilégiuma volt. A nők jobban tanultak, mint a férfiak, mégis a diploma után a szakmai hierarchia felsőbb pozícióból intézményesen kizárták őket.
1946 volt az első év, amikor a lányok bármely szakra a fiúkkal azonos feltételekkel felvételizhettek, s „a megállapított létszámkereten belül minden korlátozás nélkül felvehetők” lettek. (1946. évi XXII. törvény). Ebben az évben nappali tagozaton 5700 lány tanult tovább, arányuk a hallgatók között 22 százalékot tett ki.
Hozzászólás zárolva.