Egy idegenvezető feljegyzései
A keleti népek vendégszeretete – India, Irán, Mongólia
Földváry Eszter idegenvezető több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszunötször utazta körbe a Földet, de most ő is, mint a turizmusban dolgozók többsége, kényszerszabadságon van. Szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt majd.
Iráni életképek
Egy másik, igen kedves eset Iránban történt, amikor Iszfahánban jártam. Különleges kiváltság turistaként Iránba eljutni, megcsodálni az ország építészetét, a gyönyörű kék csempés mecseteket, a festményekkel díszített légies nyári palotát, a Chehel sotount.
A palota a nevét húsz hatalmas fa oszlopáról kapta, amelyek az épület előtt található medence vizében tükröződnek vissza. Felkészítettek minket arra, hogy az odautazóknak szigorúan figyelembe kell venni a helyi szokásokat: a nőknek hosszú ujjú, térdet eltakaró ruhát, hajat elfedő kendőt kell hordaniuk. Nagyon meglepődtem, hogy ehhez képest a helyi, fiatal lányok színes, mintás kendője látványosan hátra csúszott dús fekete hajukon, szűk farmert hordtak feszes tunikával és folyamatosan nyomkodták a mobil telefonjukat. Úgy látszik, az öltözködési szabályok a helyiek között csak az idősebbekre, vagy a konzervatívabb hölgyekre vonatkoznak. Ők hosszú kabátot vettek fel a ruhájuk fölé és a hajukat teljesen elfedte a szorosan megkötött kendőjük.
Az első reggelen egy parkon sétáltunk keresztül. Iránban nagy hagyománya van a kertművészetnek, hiszen a sivatagos éghajlatban ez jelenti az életet. A paloták, mecsetek köré mindenütt csodás parkokat építettek.
Egyszer csak zeneszót hallottunk és megláttuk, hogy a távolban idősebb férfiak énekelnek és táncolnak. Mások a földön ücsörögtek és élvezték a reggeli napfényt. Odamentünk hozzájuk, megkérdeztük, megörökíthetjük-e őket. Nemcsak megengedték, hogy fotózzunk, de bevettek minket a táncba is. Az egész olyan hihetetlennek tűnt, az élmény beragyogta az egész napunkat.
Este elmentünk a Mejdán Sah térre, a világ talán legnagyobb terére fényképezkedni. Esténként, amikor már nincs olyan meleg, családok, barátok piknikeznek itt a füvön, az ősi, kék-fehér csempével díszített, meseszép mecsetek és a Nagy bazár tövében. Férfiak és nők uzsonnás kosarakat hoznak magukkal mindenféle finomsággal és teával. Iránban a teázás olyan, mint nálunk a kávézás. Bárhová megy az ember vendégségbe, boltba, pici üvegpohárból jó erős fekete teával kínálják.
Miközben fényképeztünk, egyszer csak ott termett előttünk egy nagyszemű, hosszú hajú kislány és tálcán teát kínált kerek, hártyaszerű égetett cukor lapocskákkal. Megpróbáltunk szóba elegyedni vele, de sajnos nem tudott angolul, mi meg nem beszéltük a perzsa nyelvet. Így maradt a mosoly, mint kommunikáció és egy szép emlék, ahogy együtt teáztunk a kislánnyal és kedves családjával.
Hozzászólás zárolva.