A lélektani válástól – a valódi elválásig

Minden válás gyászmunkát követel; és mint veszteség, az önérzetünkben korlátoz bennünket, tehát valahogyan fel kell dolgoznunk, minden tudatosan megélt válás hasonló módon zajlik le: először védekezünk az elválás gondolata ellen, és megpróbálunk nem tudomást venni róla.

Ha ez már nem sikerül, olyan érzésekkel reagálunk, amelyekkel a veszteséget fejezzük ki: bánat, düh, aggodalom, önvád. Ha szabadjára engedjük az érzéseinket, és átadjuk magunkat nekik, ez azt eredményezi, hogy emlékeinkben újra átéljük mindazt, amit elveszítettünk. Ugyanakkor, ha bizonytalanul is, megjelenik lelki szemeink előtt a félelemmel várt jövő körvonalai. Ezután az „emlékezet-munka” után jutunk abba a helyzetbe, hogy tekintetünket ismét a jövőre irányíthatjuk, a veszteséget elfogadjuk, és megpróbáljuk beilleszteni további életünkbe mindazt, amit a megszakadt kapcsolat jelentett számunkra, és ami a válás ellenére továbbra is él és hat ránk. – írja Bende Katalin tanácsadó szakpszichológus.

A válás a házastársi kapcsolatok megszűnésének egyszerre több szinten zajló folyamata. A válási folyamat fontosabb szintjei:

• az érzelmi leválás, a másik „elengedése”
• a válás jogi aktusa
• a szülő-gyermek kapcsolat új szerepeinek kialakítása, a gyermek/ek elhelyezése
• a vagyonmegosztás – gazdasági válás
•  a korábbi társas kapcsolatok átrendeződése
• és esetleg új kapcsolat létesítését.

Lélektani szempontból korábban kezdődik a válás folyamata. A legkorábbi döntés még nem a válás mellett, hanem a „házasság ellen” szól. Amikor valamelyik fél úgy dönt, hogy már nem tud több energiát fektetni ennek a kapcsolatba, már „nem éri meg” számára az erőfeszítés, ami a kapcsolati problémák megoldásához kell. Ekkor a kapcsolat már válságos helyzetben van. Ez a krízis nem vezet feltétlenül a váláshoz, szerencsés esetben a krízis kreatív megoldása a kapcsolat megújulásához vezet.

A válási krízis másik lehetséges kimenetele a konzervált házasság. Ennek egyik formája az „üres héj” típusú házasság, amikor fenntartják a házasság formalitásait olyan módon, hogy a konfliktusokat elkerülik. Nem beszélnek arról, amit nem tudnak megoldani, úgy tesznek, mintha nem lenne. Idővel persze egyre több dologról nem beszélnek, ami azzal jár, hogy lemondanak a bensőséges kapcsolatról, a közös örömökről, arról, amiért a párkapcsolat megszületett. A konzervált házasság másik formája az „állóháború”, amikor folyamatosan harcolnak egymás ellen, és a konfliktusok megoldása helyett csupán egymást hibáztatják és számon kérnek.

Ha nem sikerül a kapcsolatot sem megújítani, sem konzerválni, akkor elérhetővé válik a valódi válás.

Forrás: pszichologuskereso.hu