„A lényeg, hogy senki számára ne legyen kérdés, mit keresek a színpadon- interjú Rujder Viviennel”
Rujder Vivien még csak 27 éves, de már olyan szerepeket tudhat a háta mögött, mint az Átjáróház című film Ágnese vagy a Tóth János sorozat Szilvije. Filmes szerepei mellett a Katona József Színház társulatát erősíti. Ugyan előfordul, hogy a szerepek „felpróbálása” közben néha elveszti önmagát, ám szoros családi kötelékei megóvják a kilengésektől. A színésznővel a karanténról, mentális egészségről, színházról és a színpadon megvalósuló csodáról beszélgettük.
Azóta jobban megismerted már a fővárost?
Azóta már a Ferenciek teréig is eljutok, ahol a Katona József Színház található. (Nevet.) Nem tudom, mióta beszéljük a szüleimmel, hogy elmegyünk végre Budapesten városnézésre, mert nincs sok időm felszabadultam kóricálni a városban. Ha éppen albérletet váltok, azt a környéket igyekszem alaposan feltérképezni és nagyokat sétálok. Szép lassan megismerem a várost, de azért még mindig képes vagyok a 4-6-os villamoson az ellentétes irányba felszállni.
Honnan a könnyed humorod?
Nagy adagot örököltem édesapámtól. Mindkét szülőmnek nagyon jó humora van, de apunak inkább cinikus, szarkasztikus a stílusa. Ez bennem is megvan, az egyetemen fel is erősítették. Örömmel mondom: úgy tűnik, az idő előrehaladtával sem csitul.
Hogyan tartod meg az egyensúlyt a család, barátok és a munkád között?
Nem leszek álszent: általában a családom kénytelen hozzám alkalmazkodni. A napjaim zsúfoltak, nálam nincs hétvége, ünnep, vasárnap. Ha esetleg van egy szabad szerdám, gyakran akkor eszem húslevest, hogy valamennyire megtartsam a régi szokásokat. Az elmúlt három-négy évben az egyetlen fix pont a családdal a karácsony, de akkor is csak a 24-25., mert 26-án már általában játszom. A pesti barátokkal szerencsém van, mert éjszakai baglyok vagyunk, az előadások miatt estére fel vagyunk pörögve, így utána szoktunk találkozni. A gimis barátaim ugyan messze vannak tőlem, de kitartunk, és mindig próbálunk összehozni havonta egy-két találkozót.
Úgy tudom, szakemberhez fordultál, hogy átvészeld a tavalyi évet, a karantént. Hogyan élted meg a bezártságot?
Nagyon nehezem éltem meg, de szerencsére egyáltalán nem kérek nehezen segítséget. A karantén első éjszakáján azt hittem, szívinfarktusom van, úgy éreztem, kiugrik a szívem a helyéről. Berohantunk a sürgősségire, megkérdezték, hogy amúgy idebent (és a szívemre tette a kezét a doktor úr) minden rendben van-e… megráztam a fejem, hogy nem. Ez valószínűleg egy pánikroham volt, ami még velem soha nem fordult elő. Ekkor kezdtem el szakemberhez járni.
Hozzászólás zárolva.