A muszlim nők szépségápolása

A vallás szerint a Paradicsomban a boldog öröklétet elnyerő muszlimokat, hithű földi életükért cserében, szépséges szűzleányok (hurik) várják. „Dzsamál” vagy „maláha” szóval jelölik a szépet és a szépséget, e kifejezésekben összekapcsolódik a fizikai és az erkölcsi-lelki szépség.

Már a középkor óta ismeretes, hogy a tehetős nők minden nap hosszú időt töltöttek a szépítkezéssel, a tisztálkodással. Ennek következtében is, de a rituális mosakodás kötelessége miatt is fejlett fürdőkultúra alakult ki az iszlám világban. A tisztaság hozzátartozott a harmonikus életvitelhez, ez is része volt a világ teljességéről való gondolkodásnak, e ponton a való élet és a hit összeforrt.

A közfürdők azon kevés helyek közé tartoztak, ahová a nők is ellátogathattak, persze csak akkor fürdőzhettek, mikor a férfiak nem voltak ott, tehát a déli ima után vagy az alkonyi ima előtt. A muszlim hölgyek életében a fürdőzés a társasági élet fontos része volt, kiemelt jelentőségű eseménynek számított, ezért a legszebb ruháikat és legdrágább ékszereiket öltötték magukra.

A fürdés váltott vizekben való megmártózást takart, melyet az agyagos és egyéb pakolások követtek, majd a test- és bőrmasszírozás, hajápolás és szőrtelenítés.

A muszlimok körében igen kedvelt volt a hajfestés szokása. Vagy feketére festették hajukat (a férfiak a szakállukat is), vagy hennával színezték be, mely aranyvörös, narancsos árnyalatot kölcsönzött a hajnak.

A rituális fürdőzéssel egybekötött szépségápolásnak része volt szőrtelenítés is. Az epilálás kiterjedt a hónaalj, a kar, a láb, az arc, illetve a szeméremdomb teljes lecsupaszítására. Egyébként a szeméremdomb szőrtelenítése (musztahabb) a muszlim nők vallásos kötelezettsége volt. A szőrtelenítésnek több módját ismerték. Elterjedt módszer volt a nura nevű krém használata, ami egy ragacsos kenőcs volt, amit felkentek a bőrre, majd letörölték, és a szőrszálak lehullottak. Ez a kenőcs és a többi ilyesfajta oltatlan meszet és triszulfátot tartalmazott.