A nap, amikor enni, inni kell

November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol. A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.) A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor – írja a martonnap.hu

Számos hagyomány kötődik e naphoz, például a megsütött liba mellcsontjából jósolták meg, hogy milyen tél következik – ha barna volt a csont akkor saras, ha fehér, hát havas telet vártak. Egyes helyeken úgy tartják, Márton-nap hetében se mosni, se szárítani nem szabad, mert marhavészt hoz, de mondják azt is, aki ezen az éjszakán álmodik, boldog lesz. Inni is szabad valamicskét, mert aki e nap lesz spicces, sem a gyomra, sem a feje nem fáj majd jövőre.

Talán a legismertebb hagyomány az ehhez a naphoz kötődő lakomáké. A hiedelem szerint ludat illik enni ezen a napon, mert, aki Márton-napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik. Aki nem akar főzni, az sem marad liba nélkül, számos helyen szerveznek kifejezetten libás programokat, ahol azért a hasunk megtömése mellett más szórakozás is kínálkozik.

Itt például nálunk is talál libás receptet!