Az öregedéshez való viszonyuk is más. Mariann gyerekkora óta az öreg éveire készül, mert tudja, hogy akkor lesz igazán jól. Addigra leteszi a frusztrációit, a megfelelési kényszert, a szorongásait.
„Olyan a ruhatáram, hogy egy 60-70-80 éves nő is fel tudna belőle öltözni. Úgy vásárolok, hogy minden korban használhatóak legyenek. Persze mindent megteszek, hogy a szellemem és a testem se épüljön le. De nem a rosszra fókuszálok hanem arra, milyen jó lesz bölcs, mosolygós öregasszonyként figyelni a világot.”
Anna viszont bevallotta, hogy retteg az öregedéstől, így különösen izgalmas volt, mit fognak szólni 20 évvel idősebb önmagukhoz.
És ahogy lenni szokott, ők is sírtak. Egymást persze nagyon szépnek látták és sorra fedezték fel családtagjaikat a másik vonásában. Mariann maradt szőke, Annát barnának képzelték el a maszkmesterek, ami tetszett is neki, de azt mondta, nem vált hajszínt, mert akkor hátrányosabb helyzetbe kerül a közlekedésben.
Biztosak abban is, hogy nagyon fognak figyelni magukra, mert soha többé nem akarnak kövérek lenni, ezért még keményebben fognak diétázni.
60 évesen Anna még mindig az Operettszínházban látja magát, de akár énektanár is lehetne belőle, mert remekül tanította Fridit jódlizni. Azt mondta, biztos abban, hogy ő még ekkor is vágyni fogja a népszerűséget, a sikert, noha ezt olykor szégyellni magának is beismerni.
„Szeretem, hogy felismernek az utcán, szeretem, hogy rám köszönnek, hogy odajönnek egy fotóra, és úgy örülnék, ha ez húsz év múlva is így lenne. Nagyon szeretem az embereket. Tényleg.”
Dolgozik magán, hogy az egója és a megfelelési kényszere kicsit csillapodjon, ezért most pszichológushoz jár, és reméli, hogy hatvan éves korára ennek meg is lesz az eredménye.
Hozzászólás zárolva.