A vadállati agresszió

Darwin a kutyák agresszív viselkedését is leírta. Az agresszív, ellenséges szándékú, domináns pozícióban lévő kutya felmagasodva, merev lépésekkel közelíti meg az ellenségének tartott élőlényt. Fejét magasan tarja, mereven nézi az ellenségét, fogait vicsorítja, szőre felborzolódik, farkát mereven felcsapja. Ha a gazdája korholja, akkor az előbbi testtartások hirtelen átcsapnak az ellenkező végletbe. Az állat félig-meddig lefekszik, a merev testtartást puha mozdulatok váltják fel, szőre lesimul, a farkát leengedve csóválja, s nem vicsorít. Ha a gazda haragos és büntetés van kilátásban, a barátságos pozitúra a félelembe és a megadásba vált át, a kutya kúszik, nyüszít, és a földhöz simul, amennyire csak tud. Ez a példa a Darwin által leírt antitézis-elvet szemlélteti. Ha az állat szándéka vagy belső állapota ellenkezőjére fordul, akkor megfordulnak a szándékot vagy belső állapotot kifejező jelek is. A jel-antitézis elve legjobban az agressziós pozitúrák esetében figyelhető meg.

Elég „vadállati” jel az oroszlán ordítása, de nézzük csak meg, mit jelent? Az oroszlán ordítása legalább négyféle üzenetet továbbíthat kontextustól függően. Az első funkciója, hogy segíti az oroszláncsapat tagjait az egymásra találásban, ha valamilyen okból szétszóródtak. Másodszor a kötődés erősítésére szolgál akkor, ha az állatok egymás közelében vannak. Harmadszor segít fenntartani a különböző oroszláncsapatok közötti biztonságos távolságot (ilyen funkciója van a legtöbb énekesmadár énekének és a farkasok vonyításának is ). A negyedik funkciója a fajtársak közötti agresszív összecsapások során nyilvánul meg.

Irodalom:

Elliot Aronson: A társas lény

Dr. Séra László – dr. Oláh Attila – d. Komlósi Annamária: Általános pszichológia

Csányi Vilmos: Etológia

                        Budapest 1994.

Remane, Adolf: Az állatok társas viselkedése

                        Natura, Budapest 1978.