A vágtázó próféta

– Viccekben szokás azzal találkozni, hogy mi az élet értelme. Ön mire jutott?

– A legnemesebb érzések és gondolatok minél teljesebb átélése és érvényre juttatása. Az élet értelme a bennünk rejlő természeti értelem és érzés megvalósítása és ezzel a természet értelméhez és érzésvilágához kapcsolódás, a világegyetem értelmének felfedezése és emberi felvirágoztatása, éltetése és továbbvitele.

– Röviden szólva: vissza a paradicsomba.

– Az utóbbi évezredben hozzászoktunk az anyagi világban való gondolkodáshoz. Pedig léteznek, léteztek őselvek, a görögöknél, sőt a kaldeusoknál, amelyekről a modern embernek már fogalma sincs. Ezek az őselvek végtelen egyszerű és mély magyarázatát, összefüggéseit adják a világnak, a világ működésének. Ma többnyire hozzátapadunk a felszínhez, miként valami ázalékállatka, és nem látjuk a világot tőle. Az élettelen anyagon kívül – mert a pusztító materialista szemlélet csak ezt veszi figyelembe – léteznek olyan alapvető valóságok, a biológiai és a pszichológiai, amelyek túlmutatnak ezen. Vagy másképp: a testen kívül a lélek és a szellem, vagy megint másképp: az anyagon túl az érzés és a gondolat. Ez a hármasság végigkíséri az emberiséget, és én a könyvemben ezeket a valóságokat mint tudományosan is komolyan vehető igazságokat bizonyítottam.

– Mintha azt mondaná, hogy egyszer már tudtunk bizonyos igazságokat, és most próbáljuk ismét feleleveníteni.

– Létezik egy ilyen tendencia, de még nem jutott a tudomány fő áramába. Ami bizonyos, egyre több emberben fejlődik ki erre a régi-új tudásra az érzékenység. Létrejött egy Átfogó Kultúra nevű mozgalom, amelynek lehet, hogy ön is a tagja, csak nem tud róla, miként én is egy felkérés kapcsán értesültem erről a mozgalomról és arról, hogy az írásaim, tevékenységem alapján beletartózónak ítélnek.

– Beavatna a részletekbe?

– Egy könyv, jelesül Paul Ray és Sherry Ruth Integrált kultúra című, 2000-ben megjelent könyve definiál háromféle csoportot, emberi ízlés-, gondolkodás- és viselkedésformát: a moderneket, a konzervatívokat és a kulturális kezdeményezőket. Azt állítja, hogy ez utóbbiak száma rohamosan növekszik, amit alátámaszt az UNESCO egyik felmérése, amelyet – bizonyos ökológiai tendenciákra felfigyelve – már 1960-ban elvégeztek az USA-ban. Eszerint az elmúlt negyven évben megtízszereződött a „kulturális kezdeményezők” létszáma: 2000-ben az Amerikai Egyesült Államokban 50-60 millió volt a számuk. Ezek az emberek lényegében egymástól függetlenül felismerték a feladatot – a világ nem jó -, és egymáshoz meglehetősen hasonló válaszokat adtak rá. Nem lehet a véletlen műve, hogy ilyen tömegben egy adott helyzetre ennyire hasonló megoldások szülessenek.