A zabolátlan nemiség és az állatias durvaság

Dionüszosz, már gyermekkorától fogva ismerte a borkészítés csínyját-bínyját, s feltett szándéka volt, hogy a világ minden táján megkóstoltatja az embereket ezzel a nedűvel. Kíséretével, a szatírokkal (szatüroszokkal) és bakkhásnőkkel útra keltek hát, hogy mindenki átélhesse a részegség mámorába.

A szatüroszok sajátos, állati külsővel rendelkező démonikus teremtmények, akik -lévén az ösztönvilág megszemélyesítői is- lópatával, kecskelábbal, farokkal és durva külsővel rendelkeztek. A zabolátlan nemiséget, az állatias durvaságot jelképezik: kedvelik a bort és a zajos zenét, táncot, s szívesen hajkurásznak halandó nőket.

Amerre Dionüszosz és kísérete járt, ott, követőik hatalmas eksztázisba estek, s volt, aki a nagy mámorban eszét is vesztve gyilkolt- elevenen tépték szét az áldozati állatokat, gyakran embereket is.

Dionüszosz (Rómában Bacchus néven ismert) tiszteletére hatalmas ünnepségeket  (dionüsziádákat)tartottak az ókoriak: felvonulások, az istenségnek tett áldozatok, misztikus-őrjöngésig fokozódó orgiák formájában fejezték ki kapcsolattartásukat Dionüszosszal, s hódoltak a termékenységének és a teremtőerőnek.

Bármily furcsa , ez az ünnepsorozat lett a színház bölcsője is, hisz a diönüsziádák során mutatták be a drámaírók darabjaikat a nagyközönség előtt.

A szatírok pedig a mai napig jól ismertek, s meg is őrizték jócskán ókori elődeik tulajdonságait.