„Akkor most ki itt a lelki nyomorék…?”
Te egy lelki nyomorék vagy! – halljuk, vagy éppen mondjuk elég gyakorta ezt a szörnyű mondatot. Vajon mi az oka, hogy nagyon sok embernek eltorzult, beteges és kicsavarodott a lelki világa?
Van egy ismerősöm, aki az érzelmi zűrzavarát tökéletesen tudja leplezni a külvilág felé. Úgy beszélnek róla, mint egy angyalról, hiszen a béke látszatát minden körülmények között képes fönn tartani…. De csak addig tudja türtőzteti magát, amíg haza nem érkezik szerető családjához, ahol persze mindig megtalálja aktuális áldozatát, akin kitöltheti elfojtott dühét és haragját. Az angyalból egykettőre ördöggé változik, otthon ugyanis már nem érzi, hogy türtőztetnie kéne magát.
Azt mondják, a torzult egyéniség nagyon boldogtalan a saját bőrében és olyan, mint a belső lázongás fortyogó katlana. Gyakran épp azok ellen rohan ki, akik a legkedvesebbek és a leginkább megértőbbek és toleránsabbak vele, mert ezek higgadtsága, belső békéje és tartása mellett még kiáltóbb az ő érzelmi zűrzavara. Mivel nem képes elérni ezek nyugalmát, tudat alatt a saját érzelmi mocsarába próbálja lerántani őket. A nyomor szereti a társaságot!
S hogy mi okozza ezt a lelki békétlenséget, zűrzavart?
Hát, maga az élet, mondhatnánk közhelyesen. A megvalósulatlan vágyak, a betegségek, a nehéz anyagi helyzet, a rossz gyermekkori élmények és a túlhajszolt mindennapok. És még folytathatnánk…
Természetesen van kiút a káoszból. Sosincs késő egy másik frekvenciára váltani. Ám ez nem megy egyetlen gombnyomásra.
Először is egyedül, vagy segítséggel, de rá kell jönni, mitől is érzem magam ilyen nyomorultnak, miért nem vagyok elégedett és boldog? A cél nem lehet más, mint a lelki békémet megtalálni.
„A lelki békét csak a magas értékekért folytatott küzdelem után nyerjük el, mint következményt. Nap, mint nap ki kell álljunk önnön magunkért, csak így lehetünk elégedettek. Konfliktusokon kell keresztül menni, hogy fejlődhessünk! Állandó próbatételeknek vagyunk kitéve, mint a mesebeli hős. Sose aludjon el benned a hős! Helyt kell állnunk, bármit hozzon is a sors elibénk! Vállaljuk a munkát, amire születtünk! Szembesüljünk mindenkoron a lelkierőnket megkérdőjelezni próbáló tényezőkkel, ne hagyjuk, hogy kevesebbnek mutassanak minket, mint amik vagyunk!” – írja Lucza Béla.
Hozzászólás zárolva.