„Állandóan mocskosnak ézem magam!”
Elég egy virágszirom ahhoz, hogy kitörjön rajta a pánik. Sosem vesz használt szappant kézmosáshoz, nehogy elkapjon valami fertőzést. Az ilyen betegek az állandó félelem és ellenőrzés ketrecébe zárják önmagukat, egyik fő jellemzőjük a szkeptikusság.
Állandóan kétségbe vonják cselekedeteiket, megkérdőjelezik tetteiket, egyáltalán nem bíznak abban, hogy valamit jól csinálnak. Hiányzik belőlük a magabiztosság, az önbizalom. Fantáziájuk felnagyítja a lehetséges szörnyű következményeket. Pl. attól félnek, hogy a lakást elárasztja a mocsok, és ő belefullad a szemétbe – szó szerint.
A kényszeres cselekvések gyakran gyerekkorból eredeztethetők. Majdnem minden gyereknél előfordul, hogy egy ideig lehetőleg úgy veszi útját, hogy a járdaszegély kövein lépkedhessen, a macskaköves utcán pedig a mintát követi.
De ha bizonyos szabályok betartása nélkül már nem is tud mozogni, vagy kihagyásuk félelmet kelt, valódi kényszerről beszélhetünk. Ha például azt vesszük észre, hogy az iskoláskorú gyerek feltűnően gyakran mos kezet, saját tengelye körül forog, vagy egyvégtében számol, forduljunk gyermekorvoshoz vagy gyermekpszichiáterhez.
Minden szokásnak, ismételgetett mozdulatnak az a veszélye, hogy kényszerré válik. Ez azonban csak akkor következik be, ha a mozdulat vagy cselekedet kiszakad értelmes környezeti összefüggéséből és akaratunk ellenőrzése alól.
Mit tehetünk? Rendezett napirend, különféle harmonikus mozgások és több nyugalmas, szemlélődő tevékenység váltakozásával enyhíthetünk magunk is a kényszeren. Fontos a rendszeres alvási, ébrenléti és étkezési idők betartása.
Az állandó figyelmeztetésre hajlamos szülőknek meg kell tanulniuk gyermeküket szabadon engedni, meg kell érteniük, miért kell a gyereknek éppen olyannak lennie, amilyen. Ha – akár az életkor előre haladtával – észrevesszük, hogy valamelyik szokásunkhoz kezdünk görcsösen ragaszkodni, próbáljunk határozottan változtatni rajta.
Ha mindezek már nem segítenek, a kényszeres páciensek kezelése pszichoterápiával történik, az úgynevezett magatartás- vagy viselkedésterápiás (behavior) módszerek segítségével, kiegészítve kognitív szemlélettel. A legtöbb esetben a megfelelő depresszióellenes gyógyszerre is szükség van.
Néhány jó tanács, hogyan segítsen a környezetében élő a kényszerbetegen: ne támasszon vele szemben nagy elvárásokat, hiszen ez az, ami állandóan nyomasztja. Se szóban, se mimikával ne kötelezze semmire. Jelezze neki, Ön számára hol van a határ, meddig képes részt vállalni a kényszerszokásokból.
Hozzászólás zárolva.