„Az ágyam felett egy vérvörös ajkú halott állt”

A vámpírok mindig is rendkívül érdekelték az embereket, hiszen kultúránkban évezredek óta jelen vannak e mitikus lények, Erdélytől kezdve Dél-Amerikán át Szibériáig mindenhol megvan a maga legendájuk.

Egyes mondák szerint vámpírrá azok az emberek lesznek, akiket ellenségük nem temet el tisztességesen, nem biztostja neki a nyugodalmat, ezért a halott felkel és dühösen, éhesen kezdi belevetni magát a gyilkolásba.

Más helyen úgy tartják, hogy vérszívók meg nem keresztelt, elhunyt emberekből lesznek, vagy a halva született csecsemőkből, akik aztán kikelve sírjukból éjszakánként járják a környéket.

Mégis, a legeterjedtebb történet szerint Ádám és Éva egyik fia, Káin volt az első vámpír, akinek áldozatát testvérével, Ábelével szemben nem fogadta szívesen az Úr. Erre ő megölte Ábelt, az Isten pedig száműzte őt.

Káin az első város, Ánok uralkodója lett, ahol elkezdte szaporítani a vérszívók fajtáját, így bár a normális emberekkel együtt éltek, a vámpírok szolgáiknak tekintették őket. A vízözön után Káin gyermekei egyre többen lettek, s vetélkedni kezdtek egymással, aminek az lett a vége, hogy szétszóródtak a földön, így jöttek létre a klánok.

De vissza a jelenhez! Nagyon sokan azt hiszik rólunk, magyarokról, hogy tőlünk ered a vámpír szó, és hogy a mi területünkön jelen van a mai napig ez a hiedelem. Persze ez téves, mindössze egy olyan lény van, amely ilyen jellemzőkkel rendelkezik, ez a nora, aki éjszaka az emberek mellét szívja.

A tévedés talán inkább Lugosi Béla nagyszerű alakításából származik, aki Drakulát formálta meg. A mondakör azóta is Erdélyhez kötődik, bár tény, hogy a 18. században több vámpírpert is tartottak Magyarországon.

Akár elhisszük, akár nem, egy, a vámpírokkal foglalkozó honlap szerint nem árt, ha reggelente, amikor fáradtak vagyunk és rosszul esik nekünk a szikrázó napsütés, gyorsan a tükörhöz rohanunk, és megnézzük, nem találunk-e a nyakunkon vagy a kezünkön két apró sebhelyet…