Az emberi agy boldogságra hangolható

Ha figyelmünket az örömélményekre irányítjuk, és elmélyülünk bennük, egész alaphangulatunk megváltozik – írja Rick Hanson pszichoterapeuta és neurológus Sírjak vagy nevessek című könyvében.

A szerző terápiás munkájában, saját életében és magánéleti kapcsolataiban számos példát látott arra, hogy az önismereti munka akkor lehet igazán „átformáló”, ha egyúttal megváltozik annak minősége is, hogy az ember milyen élményeket él át a mindennapjaiban. Ám a körülményeink a legtöbb esetben nem alakíthatók át radikálisan – ám az, hogy az életünk mely részleteire figyelünk, mely élményekben vagyunk jelen igazán mélyen és éberen, teljes egészében rajtunk múlik.

Rick Hanson egy gyakorlatsort is kidolgozott ahhoz, hogyan tehetjük a mindennapjaink részévé az olyan pozitív minőségeket, mint a béke, a belső biztonság, a magabiztosság, a szeretet stb., és e néhány perces, a lelkiállapotot áthangoló módszert közkinccsé bocsátja könyvében – így az olvasók a rendszeres gyakorlással pozitív érzésekkel és élményekkel gazdagíthatják az életüket, egyúttal  egyre derűsebbé válik a kedélyállapotuk is.

A szerző – neurológus lévén – bemutatja az olvasóknak módszere idegtudományi hátterét. Az elmúlt évek kutatásai feltárták, hogy az emberi agy tanulásra képes – felnőttkorban is. Az agy az őt érő élmények hatására folyamatosan újraszervezi önmagát: ha valaki sok negatív érzelmet él át, akkor élete eseményei egyre inkább negatív érzelmeket váltanak ki belőle, mert idegrendszere a korábbi tapasztalatok alapján „arra számít”, hogy folytatódik ez a „trend”. Ám ez a körkörös folyamat a pozitív érzelmekre is áll: ha elmélyítjük életünkben az örömteli élményeket, az agyunk „arra fog számítani”, hogy továbbra is pozitív dolgok következnek be, így hajlamos lesz pozitív érzelmekkel válaszolni az élet kihívásaira – mindez pedig alapvetően befolyásolja életminőségünket.

Rick Hanson felhívja a figyelmet arra, hogy a negatív érzelmekre, a haragra és az elkeseredésre való fogékonyság az emberiség evolúciós történetének következménye: az ősember számára a veszélyekre kihegyezett figyelem a túlélést szolgálta. Nem kell tehát bírálnunk magunk, ha lehangoltak vagyunk. Ám tehetünk azért, hogy életünk megteljen pozitív élményekkel és érzésekkel, és dr. Hanson végigvezet az úton, hogy miként.

Részletek a könyvből:
„Képzeljünk el egy napot, amikor alapvetően jól érezzük magunkat. Ébredés után még néhány percet ágyban töltünk, és futólag végiggondoljuk, kikkel fogunk találkozni, és milyen teendők várnak ránk. A munkahelyünk felé autózva forgalmi dugóba kerülünk, de nem hadakozunk ellene; csak hallgatjuk a rádiót, és nem hagyjuk, hogy a többi autós felzaklasson. Talán nem hoz különösebben lázba a munkánk, de ma végig arra a büszkeségérzésre összpontosítunk, ami eltölt a feladatok elvégzése után. Már hazafelé tartunk, amikor a társunk ránk telefonál, és megkér, hogy ugorjunk be a szupermarketba. Nem ez a kedvenc munka utáni elfoglaltságunk, de emlékeztetjük magunkat, hogy csak negyedórát jelent az egész. Este pedig örömmel ülünk le a tévé elé megnézni a kedvenc show-műsorunkat.

Most képzeljük el ugyanezt a napot más megközelítésben. Az ébredés utáni néhány percben pesszimistán látjuk az előttünk álló órákat, és arra gondolunk, hogy milyen unalmas lesz dolgozni. A mai napon különösen bosszantó a forgalom, és amikor elénk vág egy autó, kijövünk a sodrunkból, és dühösen rádudálunk. A munkahelyünkre érve még mindig az incidens hatása alatt vagyunk, és tovább rontja a helyzetet, hogy hihetetlen mennyiségű unalmas rutinfeladaton kell átvergődnünk magunkat. Kimerülten indulunk haza, és a hátunk közepére sem kívánunk még egy pluszfeladatot. Erre a társunk ránk telefonál, hogy ugorjunk be a szupermarketba. Úgy érezzük, kihasználnak, de egy szót sem szólunk, és elmegyünk a boltba. Ezután egész este csendben forrongunk magunkban, hogy minden ház körüli munka ránk vár. A kedvenc show-műsorunk megy a tévében, de annyira fáradtak és ingerültek vagyunk, hogy nem tudjuk élvezni.

Ezen a két képzeletbeli napon pontosan ugyanazok az események történtek, csupán az volt más, ahogyan az agyunk reagált rájuk, azaz hogy milyen beállítást alkalmazott.”

„Apaként, férjként, pszichológusként, meditációs tanítóként, valamint üzleti tanácsadóként arra a felismerésre jutottam, hogy a legnagyobb változást az idézi elő, amit belül az elménkben és kívül a világban teszünk.”

„Az agy tanul, vagyis úgy lett megalkotva, hogy a tapasztalataink fényében változzon. A mai napig ámulatba ejt, de igaz: bármi, amit érzékelünk, érzünk, akarunk és gondolunk, lassan, de biztosan neurális struktúrát hoz létre. […]
Egy régi mondás szerint az elmét az alakítja, amire összpontosul. A tapasztalatfüggő neuroplaszticitásról szerzett ismereteink alapján ennek a mondásnak a mai változata úgy hangozna, hogy az agyat az alakítja, amire az elme összpontosul. Ha az elménk önbírálatra, aggodalmakra, másokkal kapcsolatos zúgolódásra, sérelmekre és stresszre összpontosul, akkor az agyunk eszerint formálódik, és nagyobb fokú reaktivitás, a szorongással és lehangoltsággal szembeni sebezhetőség, a fenyegető helyzetekre és a veszteségekre fókuszáló beszűkült figyelem, valamint haragra, szomorúságra és bűntudatra való hajlam alakul ki bennünk.

Ezzel szemben ha újra meg újra a kellemes eseményekre és körülményekre (például arra, hogy valaki kedves volt velünk, vagy hogy van tető a fejünk felett), a pozitív érzésekre, az elvégzett feladatokra, a testi örömökre, valamint a jó szándékú megnyilvánulásokra és a jó tulajdonságokra helyezzük elménk fókuszát, akkor idővel az agyunk más formát fog ölteni, mégpedig olyat, amely erőre és rugalmasságra, valamint reálisan optimista szemléletmódra, pozitív kedélyállapotra és önbecsülésre huzalozott. Ha visszatekintünk az elmúlt hetünkre, főként mire összpontosult az elménk?”