„Az én betegségem: menekülés ebből a mai világból…” (4. rész)
Kórismereteként általában ez a feljegyzés szerepel: melancholia. Később zárójelben hozzáteszik: depressio periodica. (Miskolczy, 1963) Betegsége, amely költészetének, világnézetének válságba jutását részben magyarázza a patalogikus méretűvé váló melankólia. A köznyelvben a pszichiátriai kedélybetegség fogalma (régebbi nevén: melancholia) mellett gyakran használják (helytelenül) múló rosszhangulat megjelölésére is a „depresszió” elnevezést. A depresszió azonban nem egyszerűen átmeneti levertséget, szomorúságot jelöl. (L. Melléklet 60. oldal) . (Temesváry, 1995).
Milyen volt a depressziós Juhász Gyula? Kórosan lesoványodott, étvágytalan. Napokig fel sem kel az ágyból. Hangulata borús. Semmi sem érdekli, de azért a napi lapokat átolvassa, s néha irodalomról szóló beszélgetésekbe kezd. Szorongásai és félelmei csak akkor enyhülnek, mikor depressziója is javul egy kicsit. Már Eőrsi Júlia is följegyezte kínzó némaságát: „Ha fájt valami neki, hallgatott. Órákig és napokig hallgatott, és ezt nem lehetett elviselni. Akkor még nem tudtam, amit később keservesen tanultam meg: a hallgatás a közeledő összeroppanás első jele volt.” „Most is nagyon szomorú. Fekszik az ágyban, kedvtelenül engedi, hogy megszorítsam a kezét. Homlokán nagyon mélyek a ráncok. És hallgat.”
Az utolsó nyolc évében elhatalmasodott a betegsége, a világ elől bebörtönözve élt édesanyja házában: „Most megint ott él édesanyjának házában, a magaválasztotta börtönben, mint a bánat és szomorúság fegyence, odaláncolva a némaság mázsányi köveihez. Nem segíthet senki és nem akar segíteni magán. Hallgat és szenved az évek izzó tüzében. Ott áll börtönének ablakában, elűzi a poroszlókat, belakatolja ajtaját a látogatók elől, nem mozdul, nem beszél, nem ír – és nyolc éve várja az áhított megváltó elmúlást.”
Hozzászólás zárolva.