Az ivarsejt adományozásból született gyermekekről
Magyarországon számos olyan pár vágyik gyermekre, akiknél a férfi, vagy a női oldalról meddőségi probléma áll fent, illetve előfordul, hogy a pár mindkét tagjánál szomatikus, azaz testi okokból akadályoztatott a gyermekvállalás. Az ilyen esetekben többnyire felmerül az ivarsejt-donáció lehetősége, mely során rokon, vagy anonim donor ivarsejtje (petesejtje, vagy spermiuma) segítségével fogan meg a baba. Mivel az ilyen esetekben a nő saját maga hordhatja ki a közös gyermeket, ezért a környezet nem feltétlenül szerez tudomást arról, hogy a kisbaba ivarsejt-adományozás útján születik. A szülőkben ilyenkor számos kétség merülhet fel, például hogy elmondják-e munkahelyükön, családjuknak, illetve születendő gyermeküknek, hogy donációs programban vettek részt?
Mi a helyzet azokkal a párokkal, akik nem akarnak beszélni a problémáról?
Főként a férfiaknál szoktunk azzal találkozni, hogy igyekeznek „strammnak” látszani párjuk, és környezetük előtt is. ők gyakrabban vallják azt, hogy ha nem beszélünk róla, nem fáj. A nyomást azonban ők is érzik, még akkor is, ha megpróbálnak tudomást sem venni róla. A lelki nyomás ugyanis sok szempontból hasonlít egy testi teherhez. Ha egy nehéz súlyt nem a kezünkben cipelünk, hanem a hátunkra tesszük egy hátizsákban, hogy ne is lássuk, akkor is ugyanúgy megterhel minket, mintha a szemünk előtt lenne. Ha nehezen is, de ezt egyre többen felismerik a lelki problémákkal kapcsolatban.
Ahogy az örökbefogadás esetében, úgy itt is felmerül a kérdés, hogy érdemes-e elmondani a donáció tényét a környezetnek, illetve a gyermeknek?
Az örökbefogadáshoz képest az ivarsejt-adományozás tényét sokkal könnyebb titokban tartani, hiszen még a pár szülei sem feltétlenül értesülnek arról, hogy gyermekeik meddőségi központ segítségét veszik igénybe. Az, hogy beavatják-e a környezetet tehát mindig egyéni mérlegelés kérdése, amit a párnak közösen érdemes meghoznia. Ugyanez a helyzet azzal kapcsolatban is, hogy elárulják-e a gyermeknek, amikor kicsit nagyobb lesz, hogy ilyen módon fogant.
Létezik-e bármilyen kutatás ebben a témában?
A Fertility & Sterility tudományos szaklapban megjelent egyik amerikai kutatás során például 141, donációt igénybe vett házaspárt kérdeztek meg a témáról. A beszámolók alapján azok a párok, akik azt választották, hogy elmondják a gyermeküknek fogantatásuk eredetét, kétféle stratégia közül választhattak. Az egyik stratégia szerint a szülők már 3-4 éves korban, vagyis amikor a gyermekek elkezdenek érdeklődni arról, hogy hogyan születnek a kisbabák, elmondták a gyermeknek fogantatásuk történetét. Azzal indokolták választásukat, hogy szeretnék, hogy a gyermek „ebbe nőjön bele”, vagyis ne érje hideg zuhanyként a donáció ténye, és ne veszítse el bizalmát szülei iránt.
A másik stratégia pedig az volt, hogy a szülők megvárták azt az időt, amikor a gyermek már elég nagy ahhoz, hogy maga is aktívan feltehesse a kérdéseit. Ennél a stratégiánál azt találták, hogy a szülők általában bizonytalanabbak voltak saját magukban, és a gyermekük jövendőbeli reakciójában is. Ezek a szülők jobban féltek attól is, hogy megsebzik gyermeküket még akkor is, ha pozitívan tűntették fel a donáció tényét. Általában azonban az a tapasztalat, hogy a családi titkok nyomot hagynak a kapcsolatokon, például a szülők is kevésbé érzik magukat feljogosítva arra, hogy számon kérjék gyermeküket, ha ők maguk is titkolnak előtte egy ilyen fontos dolgot.
Hozzászólás zárolva.