Facebook hozzászólás
603

Az olasz posta még a miénknél is rosszabb

A postások létszámcsökkentése miatt hatalmas mennyiségű kézbesítetlen levél gyülemlett fel Olaszországban – emelték ki a postás szakszervezetek az olasz sajtónak adott nyilatkozataikban.

Egyhamar nem mennek ki a levelek – Kép: Freestock

A Leonardo da Vinci római repülőtéren lévő elosztóközpontban tizenegyezer mázsa levél vár kézbesítésre, ami 5 millió képeslapnak és borítéknak felel meg. Ezen kívül háromezer mázsa – 140 ezer darab – ajánlott levél is összegyűlt – nyilatkozta az UIL postás szakszervezet illetékese a La Repubblica római napilapnak. A levelek mellett hetek óta nem viszik ki a számlákat sem.

Az érdekképviseletek szerint a jelentős késés azzal magyarázható, hogy a megszorítások miatt az olasz posta csökkentette dolgozói számát. Róma egyes kerületeiben már húsz napja nem érkezik posta. A helyzet azonban Olaszország más részein sem jobb: a negatív rekordot a lombardiai Credera Rubbiano település döntötte meg, ahol június 24. óta üresek a postaládák.

Az olasz posta a sajtónak reagálva azt hangoztatta, hogy nem létszámcsökkentés, hanem racionalizáció történt. Annál is inkább, mivel az utóbbi öt évben az olaszországi levélforgalom harminchat százalékkal esett vissza.

A La Repubblica egy harminc éve Rómában dolgozó postásnőt kérdezett meg, aki elmondta, hogy régebben hetven lakóház tartozott hozzá, most száz-százhúsz. Szerinte ezért halad lassabban a kézbesítéssel.

Az ajándék után is fizetni kell
Vámot kell fizetnünk, ha az Európai Unión kívüli tagállamban élő rokonunktól csomagot kapunk. Az áruk vámkezelését egyedileg kell kérelmezni, vámmentesség csak 45 eurós értékhatárig van. Az utóbbi időben rendkívüli mértékben megnövekedett a postai forgalomban beérkezett áruk mennyisége. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága ebben az évben már több mint 12 ezer esetben végzett vám és/vagy adófizetéssel járó vámkezelést a postai forgalomban.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!