„Bennem jár, hallom, mint kopog” (5. rész)

Kedélybetegségének, amely időszakosan vissza-visszatért, és egész életét megkeserítette, állandó velejárója lett a sajátságos agynyomás, amelyet az orvostudomány az agyi vérellátás zavaraival is magyaráz.

Költészetében is vissza-visszatérő motívum lett:

„Ismeritek az érckarmú lidércet?

Agyunkba markol, és mi futni tudnánk,

De megkövült kín szörnyű árnya hull ránk,

S fölöttünk csattog keselyűd, vad Élet!”

                                                                                                  (Új szonettek, 1906)

Levelezésében is folyamatosan visszatér élete állandósult problémájára: „Zúg és fáj a fejem, az agyam, szakadatlanul, hosszú hónapok óta. Nem használ ellene semmi, három orvos hiába próbál csak enyhíteni is rajta. Az életem kárhozat, szerető szívektől körülvéve. De így csak még keservesebb. Mit tegyek, mit tegyek, töprengek, és kínlódom naphosszat, tehetetlenül, és zúg és fáj a fejem szüntelen.”

„Szakadatlan fejfájás és fejnyomás biz ez és kétségbeejtő. Orvosaim tehetetlenül állnak vele szemben. Sem Immun Körper, sem Salvarsan nem használt semmit. A fájdalom és a nyomás egyre intenzívebb, egyre gyötrelmesebb, és már éjjel se igen hagy pihennem. A legnagyobb erőfeszítésembe kerül türelmes elviselése a rettentő sorsnak, amely tönkreteszi az életemet.”

alvászavar

Állandón visszatérő panasza az álmatlanság. Ez oly módon gyötri, hogy csak altatóval tud aludni. Álmában úgy érzi, hogy öntudata teljesen megszűnik., s egy Nirvana-szerű állapot következik be. Álomtevékenysége során abszolút kicsinek érzi magát, s a teljes megszűnés ténye fenyegeti. Vannak kellemes álmai is, ilyenkor fiatal és egészséges. Orvosainak arról panaszkodik, hogy éjjel egy és kettő óra között felébred, s ekkor valami rettenetes kellemetlen érzése van. Az orvostudományból tudjuk, hogy az endogén depresszió típusos tünete a hajnali, akár 2 óra körüli ébredés.

mániákusság

Váci noviciátusának idejében (1899-1900) kényszergondolatok és -cselekvések kínozták: pl. ötször-hatszor megnézte az ajtót, hogy jól becsukta-e. Egyetemista korában, 1903 tavaszán, nyarán has- és mellhártyagyulladása volt. Utána nagyon ideges volt. Az vált rögeszméjévé, hogy elveszíti az indexét, állandóan szekrényét nézegette, melyben elzárta. A klinikára való bekerülésekor csak saját állapota foglalkoztatja, más nem érdekli. Érzi szellemi életének folytonos hanyatlását, a feledékenységet. Szerinte mindenki okosabb, intelligensebb a társaságában, mint ő. Jelen állapotáért a múltját okolja, alkoholizált, éjszakázott.