Budapest, a csábító nagyasszony
Sting fantasztikus slágere jut eszembe, melyben arról dalol, hogy az idegen a nagyvárosban. És most arról szólunk, milyen egy külföldinek Magyarországon. Milyen a híres magyar vendégszeretet valójában?
Budapestet szeretik a külföldiek. Tavaly év végén például elözönlötték az olaszok, akik nagyon jól érezték itt magukat. Egy este, míg végig sétáltam az Andrássy úton, körülbelül tíz külföldi szólított meg, volt, aki nagyon messziről érkezett. Akárkivel beszélgettem, mindenki panaszkodott a nyelvtudásunkra.
Budapest a maga szépségével lenyűgözi az idelátogatókat. Persze a vidéki városok is büszkélkedhetnek, de mindig a főváros vonzza a legtöbb embert. Szerintem az idegengyűlölet egyenesen korrelál az intelligenciával. Egy művelt, európai gondolkodású ember, aki nyelveket beszél, örül, ha külföldivel találkozik. Elgondolkodtató, hogy mennyire felkapottá vált a „magyar vagyok, nem turista” feliratú póló. Ez már a fentiekhez kapcsolódik.
Budapestet azonban nem tekintem multikulturális fővárosnak, túl kicsiny a külföldiek aránya. Akik Magyarországot választják hazául, azok hamar beilleszkednek, mivel befogadjuk és elfogadjuk őket. Valószínűleg, ha tömegesebb jelenségről volna szó, nagyobb problémát okozna. Jó lenne, ha minden magyar ember számára fontos lenne, hogy az idelátogató külföldiek jó véleménnyel legyenek rólunk, kellemes élményekkel menjenek haza, és mihamarabb visszatérjenek. A fiatalok egy csoportja összefogott és október elsején megalapították a Fiatalok Budapestért Civil Mozgalmat. Olyan fiatalokat keresnek, akik szabad idejükben szívesen tennének azért, hogy Budapest kulturális fellegvár legyen.
„Van egy Budapest az enyém is feliratú karkötőm, amit a minap kaptam az egyik standnál. Azt hiszem, nem csak akkor az enyém a város, ha a kultúra fővárosa lesz 2010-ben, ezért azt hiszem, nem fogom levenni és félretenni, mint egy emléket. Hanem hordom, és megmutatom, hogy igenis, Budapest az enyém is. Hiszem, hogy ez a város, ahol annyi szép és jó van, ahol annyian felnőttünk, ahol akár Ön, akár Én töltöttük a gyermekéveinket, kódorogva a Duna partján, a külváros utcáin, a régi, rázós BKV buszokon, ahol a Pál utcai fiúk szereplői harcoltak a grund-ért, ahol annyi híres, neves ember született, ahol minden megtörténhet, nem adhatja fel terveit. Ez az a hely, ahol bárki, a semmiből elindulva, feljuthat a legmagasabb csúcsra. Tudom, hogy ez az a város, ami képes arra, hogy a címtől függetlenül megmutassa, tényleg itt a helye a kultúrára vágyó embereknek.” – idézet Miklovicz Szilveszter „Az Út még nyitva áll” c. cikkéből, a szervezet honlapjáról.
Hozzászólás zárolva.