Facebook hozzászólás
477

Nagy-Britanniában tegnap tartottak emléknapot

Délben megáll Budapest

Fővárosunk is csatlakozik ahhoz az európai kezdeményezéshez, amely a koronavírus-járvány áldozatairól való megemlékezés, illetve főhajtás mindazok előtt, akik a pandémia idejéna frontvonalban dolgoznak.

Karácsony Gergely főpolgármester múlt héten jelentette be Facebook oldalán, hogy Budapest is beáll azon európai városok sorába, amelyek egyperces leállással tisztelegnek a járvány elszenvedői, illetve halottai előtt.
Egyperces leállás Európában       Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

„Egy perc csend – Budapest csatlakozik az európai nagyvárosokat tömörítő Eurocities kezdeményezéséhez, és március 24-én egy perc némasággal emlékezünk meg a koronavírus-járvány áldozatairól, és mindazokról, akik bármilyen módon elszenvedik a járvány következményeit.
Március 24-én déli 12-kor egy rövid percre megáll a közösségi közlekedés is Budapesten, hogy osztozzunk azok gyászában, akiktől szeretteiket, barátaikat, ismerőseiket vette el a járvány.
És ezzel a gesztussal szeretnénk megköszönni mindazok munkáját, akik a frontvonalban küzdenek a járvánnyal, orvosoknak, rezidenseknek, ápolóknak, mentősöknek, és azoknak is, akik munkájukkal a korlátozások idején is működtetik a városainkat és Magyarországot.

Magyarország nem volt még soha ilyen szomorú listán első helyezett: egymillió főre vetítve Magyarországon haltak meg a legtöbben egész Európában. (Adatok forrása: t.ly/zWEt)
Tudom, az egyperces csend gesztusa nem csökkenti a gyász fájdalmát, nem enyhíti a sok szenvedést, amit a járvány és annak következményei okoznak. De talán alkalmas arra, hogy emlékeztessük magunkat: nem törődhetünk bele, nem fásulhatunk bele a nap mint nap közölt drámai adatokba. Mert az adatok, a számok, a statisztikák mögött sorsok és emberek vannak, emberek, akik szerettek és akiket szerettek. A hiányuk pótolhatatlan, emlékezni rájuk, osztozni a szeretteik gyászában kötelesség. És nincs nap, hogy ne tartoznánk hálával azoknak, akik életekért küzdenek a kórházakban és a rendelőkben, a mentőautókban.
(…)

Kérek mindenkit, tartson még a – tudom – fogyatkozó türelem! Még ki kell bírnunk, vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra! És aki teheti március 24-én délben csatlakozzon az egy perces csend kezdeményezéshez – nem csak Budapesten.”

Az esemény élőben itt követhető.

Gyertyás megemlékezés Angliában Fotó: Stbarnabashospice.co.uk

Nagy Britanniában tegnap tartottak hasonló megemlékezést – írta Ágoston László Angliában élő blogger. Ott a déli leálláson túl, arra kérték az embereket, este 8-kor álljanak ki a kapujukba egy szál gyertyával a kezükben, hogy emlékezzenek azokra, akik már nem élnek; és egyúttal így hívják fel a figyelmet arra, együtt vannak a bajban, együtt is kell kilábalniuk belőle.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!