Facebook hozzászólás
157

„Diákok ezrei csaptak össze a rendőrökkel…”

Eper és vér. Emlékszik még a filmre? Vagy talán át is élte, saját emlékei vannak az 1968-ban történtekről? Mi történt abban az évben? Csupán egy egyszerű diáklázadások voltak, vagy annál sokkal több?

„Hogy a diákok igennel vagy nemmel szavaznak-e valamiről, csak annyit számít nekem, mintha azt közölnék, hogy szeretik-e az epret” – ez az egyik legnagyobb amerikai egyetem dékánjának elhíresült mondata. Az egyetemi elöljáró rosszkor fejtette ki véleményét a hallgatók, a fiatalok döntéseiről, ugyanis az 1968-as európai diáklázadások hatása ekkor már az USA-ban is érezhető volt. Az amerikai egyetemisták ugyan más ellen, más jelszavakkal a zászlajukon, de az óceán másik partján is harcba kezdtek. Erről szól az 1970-es, cannes-i díjazott Stuart Hagmann-film, az Eper és vér.

Mi is történt 1968-ban? Fellázadtak a diákok: a nyugati egyetemeken a háború és a kapitalizmus ellen, míg a lengyel és a cseh fiatalok szólásszabadságot, gyülekezési szabadságot és törvényességet követeltek. Az NSZK-ban egy merénylet során súlyosan megsebesítették a Szocialista Német Diákszövetség elnökét, Rudolf Dutschkét, erre válaszul országos zavargások törtek ki, a tüntetők a rendőrséggel is összecsaptak több helyen. Franciaországban is elkezdődtek a diáktüntetések, majd zavargások, amelyek végül gyárfoglalásokhoz vezettek.

Ha szeretné minél jobban megismerni az akkor történteket, nézze meg ezt a filmet… megéri, főleg így, a „mi” forradalmunk hetében!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!