Egy kiállításról – Gedő Ilka
Van egy kiállítás a Nemzeti Galériában. Gedő Ilka festőművészé. Annak ellenére meg kell nézni, hogy nincs agyonplakátozva a városban, nincs nagy fehér lepedőn hirdetve a Vár büszke falain, és sorok sem kígyóznak jegyért a bejáratnál.
Felfedezés. Húsz évvel a művész halála után. Szégyen, nem szégyen, de így van. Aki szereti a különleges és csodaszép színeket, akinek hajlandó még dolgozni a gyermeki fantáziája, aki vevő a humorra és az iróniára – meg még sok egyébre, amit egy jó művészről el lehet mondani, az ne hagyja ki.
1921-től 1985-ig élt. 21 évesen állított ki először a Szocialista Képzőművészek csoportjával – sikeresen. Tanulmányokat végzett, de diplomákat nem gyűjtött. Jó szabadiskolákba járt és nagyon tehetséges volt. Néha ez is elég. Persze kérdés, hogy mihez? Zsidó lévén pályája elején nem éppen a karrierépítés lett a legfőbb gondja. De. Csodaszép gettórajzai remekművek. A háború után még készült egy jelentős rajzsorozat a Ganz gyárban. Ne tessék a kötelező szocreál borzalmait elképzelni! Finom rajzok, meglepő és decens kolorit, fantasztikus technika és nagyon érdekes művek, például sok-sok önarckép. Rajzok, amelyek az önmegfigyelés fáradságos, kín-keserves és röhejes pillanatait rögzítik bravúrosan.
Aztán családot alapított, szült két gyereket és visszavonult. Húsz évig nem festett és nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Majd mint Pallasz Athéné Zeusz fejéből, kipattant – a közönség elé – egy kész, érett, roppant izgalmas Gedő Ilka.
Művészettörténészek és gyűjtők már kissé előbb tudták, hogy kivel van dolguk. Az előbbiek tudományosan meg is fogalmazták azt, amit kell, de lelkesedésük nem jutott el a megfelelő fokra és a nyilvánosság kellő szintjére. A Nemzeti Galéria vásárolt tőle két, azaz kettő darab művet. Az értők mindet megvették. Mikor? Hogy? A kiállítás nem ad rá választ. Néhány kivételtől eltekintve csak azt látjuk a feliratokon, hogy magántulajdon. Jó pár kép van amerikai tulajdonban és nagyon értő magyar gyűjtőknél. Kieselbach Tamásnak is van egy nagyon szép olajképe.
Mindenkit izgat ez a nagy csend, a kétszer húsz év. Szakemberek óvakodnak politikai okokat keresni. Lehet, hogy úgy érezte: nem igazán illik a trendbe. A realista elvárásoknak nem tudott és nem akart megfelelni. De nem volt absztrakt sem. Az még megfejtetlen rejtély vagy csak feledékenység, hogy halála után miért kellett megint húsz évig várni felfedezésére.
Hozzászólás zárolva.