Egy régi beszélgetés Andrew Vajnával
Sikerei mögött sajátos életfilozófia áll. Mindig úgy alakította a dolgokat, hogy azok a saját szájízének feleljenek meg, vállalva ennek összes kockázatát. A tervezéskor tisztában van vele, mi az, amiért érdemes megfeszülnie.
A végrehajtáskor tudja, mi az a határ, ameddig hajlandó elmenni az adott cél érdekében. Az eredményt saját értékrendszeréhez csatolja vissza: mi teszi őt elégedetté? Sikerének egyik gyümölcse az a luxus, hogy munkáját játéknak tekintheti.
Andrew George Vajna sokszor királyi többesben fejezi ki magát. Régen a hatalmasságok beszéltek így, ma a csoporttudatos vállalatvezetők élnek ezzel a fordulattal. Vajna beszédében mindkét jelenség megfigyelhető. Szabadságát töltő turistának nézné az ember. Egyáltalán nem a megfáradt üzletember szól belőle.
Miért döntött úgy, hogy független producer lesz, és nem áll be egy nagy stúdióba dolgozni?
Egész életemben önálló voltam. Saját magamnak dolgoztam, és nem volt ez másként a filmiparban sem.
Ön korát megelőzve vágott bele a független létbe. Mennyivel volt nehezebb az úttörők egyikeként?
A koncepciónk az volt, hogy a független filmforgalmazók szerte a világon sokkal jobb eredményeket tudnának produkálni, ha nem csak az olcsó filmek jutnának nekik. Csak éppen, függetlenek lévén, nem férhettek hozzá a nagy stúdiók filmjeihez. Ezért mi kezdtünk nekik gyártani nagy filmeket. A módszer úgy működött, hogy mindenki kifizette a leendő film minimumgaranciáját, vagyis megfinanszírozták a produkció nagy részét, mi pedig legyártottuk. Ezt egyébként Dino de Laurentiis találta ki (az Országúton, a Nyolc és fél, A keselyű három napja, Hannibal producere – A szerk.). Mi voltunk a következő csapat, utánunk jött Menahem Golan. De ők sokkal kisebb méretekben csinálták ezt, évi egy-két filmet néhány millió dolláros költségvetéssel. Mi viszont belevágtunk 30-40 milliós projektekbe is. Akkor ez óriási összegnek számítottak. Olyan nagyságrendű filmek voltak ezek, amilyeneket korábban csak a nagy stúdiók engedhettek meg maguknak. Fantasztikus kihívás volt.
És fantasztikus kockázat. Az első filmjét még bankhitelből kezdte el. Miért nem így készítette a többit is?
A Rambo: First Blood belekerült 13 millió dollárba. Ez még reális rizikó volt abban az időben. Ma legalább 100 millióból tudok kihozni egy ilyen filmet. A számok annyira aránytalanul nőnek, hogy a rizikót nem szeretném egyedül vállalni. A stúdiók bevonásával jelenleg is próbálunk egy új rendszert kialakítani.
Hozzászólás zárolva.