„Egyedül a kis Iza szigetén” (11. rész)
Juhász Gyula gyenge idegrendszere néhány hónapig sem volt képes elviselni a máramarosszigeti magány megpróbáltatásait. Péter László és Grezsa Ferenc szerint is már ekkor súlyos neuraszténiája volt. 1907. február 9-én egy cédulát hagyott asztalán. A keresztre feszített Jézus utolsó szavait idézte: „Consummatum est.”
De azokat siratni nem szabad,
Akik emelt homlokkal halni mennek,
Merész hajósai a végtelennek,
Kik látva a tolongást itt alant:
Közönnyel félreállnak, s mosolyogva
Elindulnak szebb fényű csillagokba.
(Öngyilkosok; 1906)
Juhász Gyula gyenge idegrendszere néhány hónapig sem volt képes elviselni a máramarosszigeti magány megpróbáltatásait. Péter László és Grezsa Ferenc szerint is már ekkor súlyos neuraszténiája volt. 1907. február 9-én egy cédulát hagyott asztalán. A keresztre feszített Jézus utolsó szavait idézte: „Consummatum est.” Titokban elutazott Máramarosszigetről s önpusztítási szándékkal a fővárosba ment. Péter László és Borbély Sándor szerint is öngyilkossági rögeszméje ekkor kísérti meg először. Szombaton hagyta el a települést, de a farsangi ünnepek miatt csak szerdán vették észre. Több újság is hírt adott Juhász rejtelmes eltűnéséről. Hogy mit is történt valójában, azt nem tudjuk pontosan. Elutazása előtt eldicsekedett Halmi Bódogéknak, hogy „most ő meghal, minden el van rendezve, mert Kosztolányi írja majd a nekrológot”. Úgy látszik, nyugtalanságát föloldotta az utazás, a környezetváltozás, s végül nem hajtotta végre tervét. Pár nap múlva visszatért a városba, s vers is született a „halál megkísértő élményéből”:
„Próbáltam néha-néha a halált,
De gyáva szívem mindig visszafájt,
Hiába siralomvölgy ez a tájék,
Úgy érzem néha, hogy valaki vár még.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Egy álom él szívemben. Csak egy álom,
És ez életem,
És ettől szép lesz magányos halálom.”
(Vita somnium breve, 1907)
Személyiségének csorbulásához valami szerelmi csalódás is hozzájárulhatott. A költő csak április közepén tartott ott, hogy Babitsnak így válaszolhasson: „Először is köszönöm azt a finom, okos fátyolt, amelyet tragikus közelmúltamra vetsz, és én spártai rövidséggel írom: már jobban vagyok.”
Hozzászólás zárolva.