Facebook hozzászólás
738

A HÁROMÉVESEK FELE RENDSZERESEN HASZNÁJA

Elkeserítő a legfrissebb okostelefon-kutatás eredménye

A három év alatti gyermekek fele, a 4-6 évesek 90 százaléka használ okoseszközöket; főként okostelefont, tabletet és notebookot – derült ki egy friss kutatásból. Az Y-generációs szülők digitális nevelési szokásait vizsgálták a szakemberek. A felmérés szerint a szülők annak ellenére adják oda készülékeiket legkisebb gyermekeiknek is, hogy azt tartják, ideális esetben csak idősebb korban lenne érdemes megengedni számukra az okoseszközök használatát. A gyermekek 42 százaléka ugyanakkor napi 1 óránál kevesebbet használja szülei okostelefonját, főként videózásra, mesenézésre és játszásra.

− Szeretnénk jobban megismerni felhasználóink digitális szokásait, legyen szó gyermekekről, vagy felnőttekről, és utóbbiak esetében egyben segíteni is szeretnénk abban, hogy szülőként megfontolt döntést hozzanak akkor, amikor okoseszközt adnak a gyermekeik kezébe – mondta a kutatás elkészítésének okairól Trubek Zsuzsa. A Huawei Technologies Hungary pr-menedzsere kiemelte, hogy az elmúlt években több ízben végeztek felmérést az okostelefon-használati szokásokról, ugyanakkor nem készült még olyan felmérés Magyarországon, amely kifejezetten a digitális korba született Y-generáció szokásait vizsgálja.  

 

 [/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Erre figyelj, ha okosat ajándékozol a gyerekeknek

Gyerek tablettel, Kép: PP-archív
Kép: PP-archív

Szinte nincs olyan felnőtt, aki ne használna legalább egyet belőlük – legyen szó munkáról vagy szórakozásról. A kütyük behálózzák az életünket. A gyerekek egyre fiatalabb korban találkoznak a digitális világ nyújtotta lehetőségekkel és egyben veszélyekkel, nem beszélve a legfiatalabb generációról, akik már a virtuális világba születtek bele.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!