„Elvetéltem, pedig már a nevét is tudtam…”
Egy nő számára, aki gyermekre vágyik, és aki örült a terhességének, a spontán vetélés mindig fájdalmas és megrázó esemény. Az átélt kudarc gyakran depressziós állapothoz vezet, különösen akkor, ha a magzat már néhány hónapos volt vagy késik az újabb terhesség.
A spontán vetélés nem más, mint az embrió természetes úton való távozása, még mielőtt életképes lenne. Statisztikailag az 500 gramm súlyú vagy annál kisebb embrió kilökődését nevezzük vetélésnek, amely megközelítőleg 20-22 hetes, tehát hat hónaposnál fiatalabb. Ezen az időn túl már koraszülésről beszélünk. A korai vetélések a terhesség nyolcadik hete előtt, és a későiek a tizenegyedik hét után következnek be.
Gyakoriságát mintegy 12-16 százalékra becsülik a kihordásra szánt terhességekre vonatkoztatva. Valószínűsége az életkor növekedésével emelkedik. Valójában nem értékelhető pontosan, mert a pete beágyazódását követő első hetekben a terhesség megszakadása nem mutatja a vetélés megszokott klinikai tüneteit. Csupán néhány napos menstruációkésés és a megszokottnál valamivel erősebb vérzés formájában jelentkezik, amit sokan menstruációként fognak föl. Úgy tűnik, hogy a peték fele elhal, vagy felszívódik.
A korai spontán vetélések közel 70 százaléka a pete kromoszomális rendellenessége miatt következik be. A pete rendellenességét okozhatja: kromoszomális defektus, mely egyaránt származhat a petesejtből vagy a spermiumból (például eggyel többet vagy eggyel kevesebbet tartalmaz); a megtermékenyítés pillanatában bekövetkező „baleset” (a petesejt egyszerre két spermium termékenyíti meg), de bekövetkezhet a sejtosztódás első fázisában is.
A vetélések nagy többsége a terhesség első heteiben következik be; ezek véletlen, ugyanakkor a jótékony események, mert bármennyire is szomorú maga a tény, megmentenek attól, hogy súlyosan sérült gyermek jöjjön a világra.
Hozzászólás zárolva.