Ez a gyerek lett a házasságunk sírásója…
Mindannyian tapasztaltuk már saját bőrünkön vagy ismerőseink útján, hogy egy gyermek jelentősen átformálja egy pár életét. A válások 47%-a már a szülés utáni első évben bekövetkezik. Ez komoly érv amellett, hogy a gyermekvállalás rontja a párkapcsolat minőségét. Valóban így igaz? Ha igen, akkor hát jobb, ha nem vágyunk utódra? A kérdés nem ilyen egyszerű.
A gyermekvállalás természetesen nagy változást hoz. Lecsökken az egymásra fordítható idő, az intimitás szintje, a férj és feleség szerep helyét időnként kiszorítja a szülői szerep. Minél kevésbé harmonikusan fejlődik a baba, annál inkább megterhelőek ezek az újdonságok, melyek próbára teszik a kapcsolatot. A stressztényezők olyan erővel törhetnek rá házasságunk partszakaszára, mint egy árhullám. Fel kell hát készülnünk a védekezésre. Erősítenünk kell a gátakat, cipelni a homokzsákokat – magyarázza Bakondi Gábor klinikai szakpszichológus.
Mi az, ami erősíti és mi az, ami rontja a védekezést?
A szülés után, különösen az első évben tudatosan törekednünk kell az egymással töltött minőségi időre és a lecsökkent intimitási szint visszaállítására. Kiemelten fontos a kommunikáció, az érzések, élmények megosztása, hiszen ebben a szokatlan új helyzetben nagy a veszélye az elszigetelődés érzésének, különösen a kismamák esetében. A fizikai változások ellenére sem szabad elhanyagolnunk a testi közelséget. Ez a teljes összeolvadás mellett vagy mellett az ölelés és az érintés minden formáját jelentheti. Mindez persze nem könnyű az éjszakázások, szoptatások, hormonok gerjesztette érzelmi hullámzások között. Fontos azonban észben tartanunk, hogy mindez egy átmeneti, nehéz időszak, és nem tart örökké.
Növeli a veszélyt ha a védekező rendszerünk eleve sérülékeny, azaz személyiségünk éretlen, labilis. Rizikótényező az is, ha nagyon eltérő családi mintákkal érkeztünk a kapcsolatba. Egyikünk azt látta, hogy édesapja, és édesanyja megosztoznak a terheken, háztartáson, másikunk családjában a konzervatív minta uralkodott. A gyereknevelés, és a ház körüli tennivalók teljesen az anya hatáskörébe tartoztak. Ebben az esetben sokat kell egyeztetni, kommunikálni az elvárásokról, különben könnyen csalódás, frusztráció lehet a vége.
Segíteni kell párunkat abban is, hogy magabiztos anyává, és apává váljon. Amennyiben ez a folyamat sérül, az a házasságot is alapjaiban ássa alá. Biztatnunk, dicsérnünk kell őt apai, anyai mivoltában, és kerülnünk kell a kritikát, leértékelést. A gyermekneveléssel és a háztartással járó terhek megosztása sem valamiféle ördögtől való, feminista találmány. A régi, idejétmúlt felfogás a nő főállásának tekintette a gyerekek és a ház gondozását. A férjeknek azonban, hacsak nem akarják kockáztatni hogy házastársunk egy kiégett, depressziós nővé váljon, részt kell vállalniuk a közös feladatokból.
Amennyiben az első évet sikerült „átvészelnünk”, akkor sem pihenhetünk. A kapcsolat rendszeres ápolására elég időt és energiát kell fordítanunk. Ne gondoljuk magától értetődőnek, hogy csak „kiveszünk” a kapcsolatból, miközben alig teszünk bele valamit, hiszen ugyanúgy lefullad, mint az autónk, ha nem tankoljuk meg üzemanyaggal.
Jegyezzük meg, hogy a ráfordítást a kapcsolat meghálálja, és a vonzalom, szenvedély, és izgalom ha nem is a hét minden napján, de visszatérő vendég lesz a párkapcsolatunkban. Mindez, az utánunk következő generációk lelki egészségéhez is hozzájárul, hiszen az egymást szerető apa és anya biztosítja számukra leginkább a kiegyensúlyozott fejlődéshez nélkülözhetetlen hátteret. A harmonikus házasság mintáját pedig nagy eséllyel ők is tovább örökítik majd leszármazottaiknak. (Forrás: pszichológuskereső)
Hozzászólás zárolva.