Ez az a kérdés, amitől minden szülő retteg!
Rendszerint hároméves kor tájékán érkezik, és a legváratlanabb pillanatban. Legtöbbször butaságokat válaszolunk rá, vagy a régi gólyamesét próbáljuk átszínezni a „hogyan születik a kisbaba, hogyan kerül oda be, és hogyan jön ki” kérdésfolyamra. Ilyenkor van itt az ideje, hogy elmondjuk neki természetesen és őszintén. Így!
Egyik nap, amikor fürdés után ott pózolt, grimaszolt,forgolódott, nézegette magát pucéran a tükör előtt, és láthatóan élvezte, hogy a teste engedelmeskedik neki, mint jó gazdának, no akkor jött a kérdés: „Attól, hogy öcsi nem úgy pisil, mint én, neki is hoz majd a gólya gyereket?” Abban a pillanatban éreztem, hogy itt az ideje, hogy a nemi szerveket és ezzel együtt a nemi szerepeket is helyre tegyem, no meg az ovis társaktól hallott madársztorit alaposan átírjam.
A legtöbb szülő még ma is zavarba jön, amikor meghallja a rettegett kérdést: „Hogyan születik a kisbaba?” A belenevelt gátlás, a szeméremérzet és a tanácstalanság miatt ilyenkor rendszerint mellébeszél. Bár tudja, hogy a gólyamese bármilyen verziója ostobaság, és a „hazugság” kifejezetten károsítja a gyerekkel való kapcsolatát, sőt értelmi-érzelmi fejlődését is megzavarja, mégsem tudja a helyes választ.
A legfontosabb, amit ilyenkor tehetünk, hogy merjünk beszélni róla! A gyereknek nem szabad éreznie, hogy a felnőtt válasza mögött titok lappang – tanácsolja Ranschburg Jenő pszichológus. Valójában miért is ne lehetne tisztában ezzel a természetes biológiai folyamattal? Persze ezt csak akkor hozzuk szóba, ha a gyerek kérdezi, és ne is mondjunk többet annál, mint amennyire kíváncsi. Engedjük, hogy ő maga döntse el, mikor van itt az ideje ennek a témának, és milyen ütemben tudja megérteni, elfogadni. Bizalmas és szeretetteljes családi légkörben ez sosem tabutéma, bármikor az apjához vagy az anyjához fordulhat. Minden kérdésére úgy válaszoljunk, hogy az minden részletében igaz és helytálló legyen, és könnyen megértse.
Az első kérdés általában az, hogy hogyan kerül be a gyerek anya hasába, és hogyan jön ki onnan. Kellőképpen kiszínezve ilyenkor megelégszik a gyerek azzal, hogy az anyában lévő sejt és az apáé egymással találkozik, és ekkor indul meg a kisbaba fejlődése. Ha a „hogyan”-ra is rákérdez, vajon mi az akadálya annak, hogy elmondjuk az igazságot? Ha egy férfi és egy nő szereti egymást, akkor a nemi szervek találkozásakor jut el az anyai sejthez apáé. Mindezt olyan nyílt egyszerűséggel közölhetjük, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, így a gyerek sem kérdez tovább. Ha eltitkoljuk a gyerek születésének módját, akkor a „hasfelvágás” mint rémkép lebeg majd a lányok szeme előtt , ami aztán elveszi a kedvüket még az anyaságtól is. A kérdések megválaszolása előtt vagy során azonban már tisztában kell lennie a gyereknek a nemi szervek különbözőségével, funkciójával is.
Hogy mit tehet ezért a szülő?
Például tudja, hogy hároméves korban a gyerek már felfedezi magát, és azt, hogy nemi szervei örömforrások is. Ha észreveszi a gyermekkori önkielégítést, és bünteti vagy megszégyeníti ezzel a csemetéjét, egy életre szóló gátlást okoz benne, ami szexuális fejlődésére nézve nagyon veszedelmes. (Szakemberek szerint akkor kell ezzel komolyan foglalkozni, ha az önkielégítés mértéktelen, ami általában érzelmi kielégületlenség, görcsös örömkeresés jele. A másik pedig a meztelenkedés, ami nem túlzott, hanem egészséges mértékű a családban. Ha feltűnően rejtegetjük nemi szervünket a gyerek előtt, vagy gátlástalanul mutogatjuk, mindegyik káros. Nem árt, ha ebben is van némi titokzatosság, sejtelmes homály és mértékletesség. Ne csináljunk tragédiát abból, ha véletlenül ránk nyitja a fürdőszoba ajtaját. Nem történt semmi különös…
Hozzászólás zárolva.