„Ezt most megérdemelte a népszerű énekesnő…!”
A Komédium Színház „Pop-Rocktörténeti kiállítás” sorozata keretében nyílik kedden Koncz Zsuzsa életművét bemutató kiállítás Valahol egy lány címmel.
Május 31-ig fotókat, plakátokat, fellépőruhákat, lemezborítókat és egyéb relikviákat tekinthetnek meg az érdeklődők. A szervezést az Illés Klub vállalta magára. A klub vezetője elmondta: az ötlet akkor vetődött fel, amikor Koncz Zsuzsa márciusban megkapta a Kossuth-díjat.
A klub végezte a kivitelezést az Illés-együttest és Bródy Jánost bemutató kiállítások tapasztalata alapján. Koncz Zsuzsa elmondta: a rajongói kör, legalábbis annak egy része adta össze a kiállításra azt, amit az évek, évtizedek során gyűjtött róla.
Ehhez nem sokat kellett adnia, kértek tőle egy-két dolgot, azt szívesen a szervezők rendelkezésére bocsátotta.
A színház nemcsak a helységet bocsátotta a kiállítás rendelkezésére, hanem a rendezést, a meghívókat is magára vállalta a rajongói körrel, az Illés klubosokkal, és barátaimmal együtt – mondta.
Az énekesnő elmondta: idejét a pihenés mellett háttérmunkák töltik ki. Szeretne tető alá hozni egy újabb stúdiólemezt az év második felére, legkésőbb az év végére. Határidőt nem tud vállalni, ezért inkább úgy fogalmaz: álmaiban szerepel ez a lemez.
A kiállítást Érdi Sándor televíziós újságíró nyitja meg.
(MTI)
Hozzászólás zárolva.