Gobelinek és grafikák
Redő Ferenc festőművész 40 éve tervez szövött fali képeket. Eddig mintegy másfélszáz mű került ki a keze alól. Ezen kívül negyedszáz azoknak a száma, melyeket feleségével, néhai Vörös Rozáliával közösen készített. Most, hogy 90. évéhez közeledik a művész, az Ernst Múzeum retrospektív kiállítást szervez munkáiból.
A gobelin-termés válogatott darabjai mellett a kiállításon bemutatásra kerülnek a művész korai grafikái, batikolt ill. varrott faliképek is.
A gobelin elsősorban reprezentatív műfajnak számít. A hivatalos felkérésekre nagy közösségi helyiségek számára készített művek mellett a Redő-házaspár szélesebb körben is elérhetővé tette választott kedves technikáját: kialakítottak egy méretet, amely mintegy táblakép formájában még lehetővé teszi az általuk igényelt felületen belüli részletgazdagságot. A műfaj populárissá tétele is hozzájárult Redő Ferenc sajátosan stilizált, dekoratívan megfogalmazott előadásmódjának kialakulásához. (Többnyire hármas, négyes felvetéssel dolgozik, azaz ennyi az egy centiméteren belüli felvetőszálak száma.)
Szemléletétől nem idegen a redukálás, a sommázott előadásmód, amihez az esetek egy részében hozzájárul még egy kissé humoros, ironikus, szándékoltan naiv komponálásmód. Nem tagadja meg ugyanakkor eredendően képi, festői gondolkodásmódját sem. Egy rövid időszaktól eltekintve, amikor kipróbálta a fekvőszék nyújtotta lehetőségeket, s ennek megfelelően a népi szőttesekhez hasonló, dekoratívabb felületeket tervezett, munkásságának túlnyomó része a szövött falikép táblaképekhez közelálló változatát követi. Tematikája is ehhez igazodik, s kerüli a pusztán dekoratív felületkezelést. Témái tájképek, városképek gyakran figurális jelenetek, az „életkép” hagyományának felelevenítése. Sokszor föltűnnek azonban gobelinjein a klasszikus – vagy magán – mitológia világából jött jelenetek is: Nimfák és faunok, bohócok és egyéb „csepürágók” libbennek be a képzeletbeli környezetbe, többnyire vidám, üde színekben, melyekből alig érződik ki egy cseppnyi visszatekintő önirónia, vagy netán szomorkás, néha tragikus felhang.
Színhasználatában az életvidám, tobzódó tiszta színek kavalkádjától, a törtebb árnyalatú, sötétebb, kissé melankolikusabb felé mutat. A kevesebb színre komponált művek megfogalmazásán jól érezhető a rajzos, grafikusi véna. A színeket azonban mindig festői módon kezeli. Maga festi a fonalakat, s a sötétebb színek mélységét soha nem a fekete adja, hanem sok szín keveréke; így elevenebbek, nem üresednek ki a mélytónusú motívumok sem.
Ez az életmű-keresztmetszet, mely a kiállításon helyet kap, felvillantja mindegyik időszakát, jellegzetes és kedvelt motívumait, lírai és elbeszélőkedvű munkái legjavát, melyek nyugodt szívvel vállalhatják a manapság korszerűtlen „látványelvűséget”, emlékek és benyomások közös tapasztalatát.
Hozzászólás zárolva.