Ha már nő vagyok, örüljek annak, hogy kevesebbet érek?

Az írás eredetije laptársunknál, az mfor.hu-n jelent meg. 

Családbarát kormányunk, mely saját bevallása szerint nem akar mások hálószobájába bemászni, újra feltette a sokszor lejátszott régi lemezt még valahonnan az ’50-es évekből.

Belém diktálná, mit szabad hinnem és mit nem. Mit kell gondolnom, akarnom, és mit nem. Mivel elégedjek meg és minek örüljek.

És mindezt most nem az „azé a világ, aki teleszüli”-házelnök, Kövér László prezentálta, hanem a legilletékesebbnek is kinevezhető kormánytag, a családügyekért felelős női miniszter, Novák Katalin. Hatalmi pozícióból. Nőként. Ez pedig csak tovább rontja a kormányról kialakult képet. Már ha lehet egyáltalán hova rontani, hiszen eddig is minden döntésével és számos nyilatkozatával determinálta már, nőként hol a helyem, mi a feladatom. Legalábbis abban a világban, amit ideálisnak tartanak. De mi van akkor, ha az ilyen fokú egyenlőtlenség, a nők rendszerszintű elnyomása és megbélyegzése, a családon belüli erőszak magas aránya, a túlnépesedés, a kisgyermekes anyák munkaerőpiaci és egyéb megbélyegzése, a kisgyermeket nevelők kilakoltatása a tehetősebbek támogatásával párhuzamosan mégsem felel meg az ideális fogalmának?

Mert mit is közvetített most Novák Katalin? Hát azt, hogy nőként nem kell választani pozíció és gyerekvállalás között, nem kell versenyezni a férfiakkal – amiben az is benne van, hogy semmi gond nincs azzal, ha ugyanazért a munkáért a nő kevesebb fizetést kap. Úgysem ez a lényeg. Meg úgy általánosságban is, egyénként, felnőttként nem kell kiteljesedésre törekedni, de még csak örömre sem. Az öröm a családban rejlik a nő számára és nem az élet egyéb spektrumán. Minden körülmények között. Sokkal inkább az számít a videó alapján, hogy olyan különleges adottságok birtokában vagyunk, amivel már önmagukban meg kellene elégedni. Arra most felesleges részletesen kitérni, hogy ezen üzenet közvetítője miniszteri pozícióba jutva szakmai karrierjének csúcsát érte el egy olyan kormányban, melynek vezetője szerint a nőknek nincs helye a politikában. És tetejébe pontosan ugyanúgy többmilliós fizetésért látja el feladatait, mint férfi kollégái.

A videóval és az üzenettel ennél sokkal nagyobb gondok is vannak. Először is ordít róla a manipuláció: sugallja, hogy mit kell tennem, akarnom, ami valójában az én saját döntésem lesz, ha eljutnak a makacs kis agyamig a hallottak. Novák Katalin szerint örülnöm kellene annak, ha ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést kapok, mint egy férfi, miközben kultúrországokban a nemek közötti egyenlőséget tűzik a zászlajukra. Sőt, mi több, az ilyen fokú egyenlőtlenség egyenesen rendben is van. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt Orbán Viktor a nemek közötti bérkülönbség témájával kapcsolatban azt mondta a parlamentben: ez ellen a kormány nem tud mit tenni. Képzeletben szinte láttam magam előtt, ahogy kamusajnálatot mutatva, tehetetlenséget sugallva széttárja a kezét ennél a mondatnál.

De a videóra visszatérve: örülnöm kellene annak is, hogy nőként nemcsak egyszerre tudok gondoskodni a családról és – kevesebb pénzért ugyan, de – dolgozok, hanem annak is, hogy valami hihetetlen teherbírással áldott meg a sors. Csak azért, mert a személyi számom 2-essel kezdődik. Örülnöm kellene annak is, hogy mindenkinek megvan a maga helye és feladata, így hát töltsenek el örömmel a nemek közötti különbségekből fakadó szépségek is. Például az, hogy nőként meghozom a bátor döntést és gyereket szülök – mintha ehhez továbbra sem kellene egy férfi, egy társ, akivel közösen hozzuk meg a döntést -, a pasi pedig az összhang szépségének megnyilvánulásaként segít levenni a polcról a cumisüveget, amit én nem érek el. De nemcsak társ szükséges hozzá, hanem stabil kilátások és egyfajta biztosnak vélt jövőkép is.

Ez a támogatott és dicsőített egyenlőtlenség nem szól másról, mint az elnyomás, a hatalomgyakorlás bebetonozásáról, egy boldogtalan, kiút nélküli jövőképről. Ahol van a pénzkereső férfi, aki eleve elrendelve többet ér, ezt már tudtára is adja a nőnek, és van a nála kevesebbet érő nő, akinek otthon a helye. Ahol az egyenrangú társak közösen meghozott, felelősségteljes döntéseit felülírja a nemzeti öntudat mázába burkolt tartalom nélküli, feladatorientált alapokra való családalapítás. Innen pedig már csak egy lépés „az elcsattant egy pofon, de megérdemelte” esetek hivatalos legitimációja. Ennek vége pedig csak súlyos katasztrófa lehet.