„Hálás vagyok a ráknak” – mondja Karsza Péterné Szalánczi Beáta

• Számolod, hányadszor meséled el a betegséged történetét?

• Egészen őszintén, volt olyan pillanat, amikor azt gondoltam, nem szeretnék újra kiállni és mondani, mondani. De ez egyfelől egy óriási felelősség, mert tudom, mennyivel jobban hat az, ha valaki olyantól hallják, miért kell önvizsgálatot tartani, aki átesett a daganaton, mint egy olyan valakitől, aki – természetesen a legnagyobb elkötelezettséggel – csak számokat tud sorolni. Ez a nyár pedig végképp kiűzte a fejemből azokat a gondolatokat, hogy legyek-e továbbra is önkéntese az ügynek, ugyanis az egyik közeli rokonomnál is rákot találtak. És bár végig kísérte az én gyógyulásomat, mégis borzasztóan megijedt. Ami természetes.  Ezért elhívtam egy ilyen tájékoztató rendezvényre, ahol láthatta a sorstársaimat és engem, és benne most pont az tartja a lelket, hogy ha nekünk sikerült, neki is sikerülni fog. Már csak miatta se hagyhatok fel azzal, hogy mesélek magamról.

• Ha jól tudom, nálad semmilyen rizikófaktor nem állt fenn.

• Így van. Én 39 éves voltam, normál testalkattal, nem dohányoztam, a családban nem fordult elő nőgyógyászati daganat és mindhárom gyerekemet sokáig szoptattam.

Vagyis a tankönyvi esete voltam annak, ki a legkevésbé esélyes arra, hogy megbetegedjen. Szinte feleslegesnek is éreztem az önvizsgálatot, de éppen azért, mert háromgyerekes anyuka vagyok, meg hát szeretek is élni, egy nap megtettem.

Akkor azt hittem, rendesen, ma már tudom, hogy valójában nem helyesen csináltam. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert sokan azt mondják, ők nem éreznek semmit, mert például túl nagy a mellük, vagy bármi másért, de higgyék el, hogy a csomót nem lehet nem észrevenni, ha van. Még ha rosszul is csináljuk, megmutatja magát. A test ilyen értelemben segít. Lám, nekem is segített

• Bevallom, nekem is vannak ezzel gondjaim, hogy jól érzem-e, nem siklik-e át a figyelmem valamin. És bár remek nőgyógyászoknál jártam, mindig nekem kellett kérnem, hogy az évi rendes rákszűrésnek legyen része a mell átvizsgálása is, amit kicsit mintha nyűgnek vettek volna…

• Sajnos azt kell mondjam, nem te vagy az egyedüli, aki ilyen tapasztalatokról számol be. Félve mondom ki, és nyilván nem igaz mindenkire, de ennek az egyik oka az lehet, hogy évtizedeken keresztül csak egy réges-régi oktatófilm állt rendelkezésére a védőnőknek is, és ez szolgált iskolai felvilágosításként is. Ezért is óriási jelentőségű, hogy az Avon készített egy új filmet arról, hogyan kell szakszerűen átvizsgálni a mellünket. Ebből tényleg mindent pontosan el lehet sajátítani, és nagyon ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg és tegye magáévá, hogyan kell jól csinálni. Ha pedig a tudás megvan, havi egyszer legyen egy fogmosásnyi időnk arra, hogy alaposan átvizsgáljuk magunkat. És nem érv, hogy elfelejtettem! Akkor tessék beállítani egy figyelmeztetőt a telefonon. Nekem az önvizsgálat mentette meg az életemet! Mert a korai szakaszban diagnosztizált mellrák jó eséllyel gyógyítható.

• Amikor megtaláltad a csomót, azonnal bepánikoltál, vagy optimistán vártad az eredményt?
  

• Nagyon megijedtem és amikor kiderült, hogy rosszindulatú a daganat, összeomlottam. Az első gondolatom nyilván az volt, hogy félárvák lesznek a gyerekeim. Egyszerűen annyira nem tudtam semmit az egészről, hogy ezt én halálos ítéletnek vettem. És valahogy nem is kaptam ettől eltérő információkat az orvosomtól se. A mai tudásommal nem lennék ennyire összetörve, de akkor tényleg azt éreztem, vége mindennek. Eluralkodott rajtam a tehetetlenség. A férjem próbált támogatni, de az első héten szinte megállás nélkül csak sírtam.

Aztán egyik nap úgy ébredtem: nem fogok meghalni! Én ezt túlélem! Nekem három gyerekem van és boldog életem! Meg fogom csinálni! Ebben persze volt némi szerencsém is. Örültem, hogy műtét után nem volt szükség kemoterápiára, elég volt a sugárkezelés, így például nem hullott ki a hajam.