Facebook hozzászólás
268

Harmadszor is megmenekült a halál torkából, szerelmének köszönheti

Feldühödött darazsak támadtak meg egy új-zélandi birkatenyésztőt egy elhagyatott völgyben. A gazda csak lélekjelenlétének, határtalan szívósságának és a szerelmének köszönheti, hogy harmadszor is megmenekült a halál torkából.

Halálos is lehetett volna a támadás – Kép: Pixabay

Volt már két halálközeli élménye az 54 esztendős Janet Kellandnak: 1996-ban egy Mount Everest-expedíció túlélője volt, amelynek során egy társa, Rob Hall az életét vesztette egy viharban. „Tényleg semmi jogom nem volt arra, hogy túléljem azt a vihart” – emlékezett a kórházi ágyán azt is felidézve, hogy öt éve pedig egy ló hátáról esett le a birtokán, eltört a nyaka és hátának számos csontja. „Az orvosok nem hitték, hogy túlélem – de én igen” – mondta.

Kelland éppen birtoka elektromos kerítését ellenőrizte, amikor véletlenül belelépett egy darázsfészekbe – tudósított a Magyar Távirati Iroda. A megvadult darazsak teljesen ellepték, a fejét mintegy ötven csípés érte, és ennek többszöröse a teste minden táját. Mindössze egy kék pólót és rövidnadrágot viselt. Azt gondolta, a pólója színe ingerli a darazsakat, ezért letépte magáról, és egy meredek lejtőn lehemperegve próbált megszabadulni a rovaroktól. A fájdalommal küzdve nagy nehézségek árán visszavánszorgott a meredély tetejére, további 40 perc alatt elérte a quadját, majd újabb 15 percbe telt, míg olyan helyre ért a járművel, ahonnan már a mobiltelefonjával segítséget tudott kérni. A nő elmondta: végig arra gondolt, hogy még egyszer látni akarja élete szerelmét, egy tejtermelőt, akivel tavaly ismerkedett meg. Kórházba szállítása közben is folyton azt mondogatta: „Szeretlek, Mike, szeretlek, Mike”.

Féljünk-e a méhektől, darazsaktól?
A nyáron és kora ősszel visszatérő kérdés, hogy féljünk-e a méhektől, darazsaktól, általában tragédiával végződő esetek kapcsán kerül a figyelem középpontjába. Allergológus segítségével összefoglaltuk a méh-és darázscsípéssel kapcsolatos tudnivalókat.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!