KORONÁS HISTÓRIÁK
Hercegnők, akik felforgatták a királyi udvarok életét
A hercegnők élete nem mindig olyan, mint a romantikus filmekben. Te tudtad, hogy egy hercegnő véletlenül megvágta Ed Sheeran arcát egy karddal? És azt, hogy a norvég király lánya egy sámánnal jár? Történetek hercegnőkről, akik botrányaitól zengett az udvar.
Margit hercegnő
A legendás brit hercegnő nevéhez egy kifejezetten szomorú szerelmi történet is kötődik. Margit 14 évesen találkozott először azzal a Peter Townsend-del, akibe később, 22 évesen fülig beleszeretett. A 16 évvel idősebb férfi korábban már házas volt, ám első felesége hűtlensége után beadta a válópert. De ez az elvált státusz akadályozta meg abban, hogy a hercegnő férje legyen, hiszen sem a királyi udvar, sem az anglikán egyház nem engedte a házasságot – bár a britek lelkesen támogatták a kapcsolatukat hivatalosan titkoló, ám kifejezetten boldognak tűnő párt.
1955-ben, mikor Townsend visszatér brüsszeli légi attaséi kiküldetéséről, az addigra 25 éves Margit már dönthetett volna úgy, hogy polgári esküvői kereteiben hozzámegy a férfihoz, ám a hercegnő a kötelességét választotta, és bejelentette, hogy a kapcsolatnak véget kell érnie, annak ellenére, hogy a források szerint ez összetörte a szívét.
II. Erzsébet királynő húga így végül 1960 májusában, minden idők első tévében közvetített királyi esküvőjének keretében ment feleségül ahhoz az Antony Armstrong-Joneshoz, akitől gyermekei is születtek, és aki a haláláig férje volt. A kapcsolat enyhén szólva is viharos volt, sokszor hónapokat töltöttek külön, ám a férfihez köthető az az ikonikus kép, amelyen a hercegnő a fürdőkádban ül meztelenül, csupán egy tiarát viselve.
Az ágyban reggeliző és vodkázó, láncdohányos, mindig divatos hercegnő egész felnőttkorában jó kapcsolatot ápolt nővérével, és a királynő lázadó húgaként minden idők egyik legnépszerűbb brit királyi sarjaként vonult be a történelembe.
- Érdekelnek a hercegnők? Vagány hercegnők – akikről nem tanultál a történelemkönyvekben
- Érdekelnek a királyi ékszerek? 5 ikonikus királyi ékszer, amely téged is lenyűgöz majd
Hozzászólás zárolva.